Elemzők: a lakossági fogyasztás tartósan a gazdasági növekedés húzóereje marad
A gazdasági növekedés húzóereje továbbra is a lakossági fogyasztás marad, amely a termelési oldalon a szolgáltatásokban hozzáadott érték növekedésével párosul. Az első negyedéves GDP-adatokról kedden megjelent KSH-jelentést kommentáló piaci elemzők várakozása szerint a későbbiekben kiegyenlítettebb szerkezetű lehet a növekedés, amikor az új termelőkapacitások belépésével az ipar, vele párhuzamosan a felhasználási oldalon az export is jobban hozzájárulhat a gazdaság teljesítményéhez.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott részletes jelentése szerint a bruttó hazai termék (GDP) volumene 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az első negyedévben. A szolgáltatások 4,9, a fogyasztás 5,0, és a beruházások 17,1 százalékos növekedése határozta meg a növekedést.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a felhasználási oldalon egyre inkább egyoldalúvá válik a gazdaság növekedési szerkezete. A végső fogyasztás önmagában 3,6 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez, ami mögött elsősorban a lakossági fogyasztás dinamizálódása húzódik meg, mind a rendszeres bérkiáramlásnak, mind az egyszeri juttatások jelentős emelkedésének köszönhetően. A várakozásokat is felülmúló mértékben bővültek a beruházások is, amiben a munkaerőhiány okozta beruházási kényszer és az uniós forrásfelhasználás együttesen játszik szerepet.
A termelési oldalon egyre inkább a szolgáltató szektor húzza a magyar gazdaságot: a 4,4 százalékos növekedésből 2,6 százalékpontot ez a szektor magyaráz. A 2013 óta a legerősebb negyedévét produkáló szolgáltató szektort elsősorban az információ, kommunikáció és a kereskedelem, vendéglátás húzta. Az előbbit a munkaerőhiány szülte digitalizáció, utóbbit a lakosság vagyoni helyzetének javulása magyarázhatja. Az építőipari teljesítmény a tavalyi évi magas bázis mellett némileg mérséklődött, miközben a gyenge külkereskedelemmel párhuzamosan az ipar, ezen belül is a feldolgozóipar, az elmúlt évek egyik legharmatosabb évkezdetét produkálta.
Előre tekintve az ING Bank szakértői úgy ítélik meg, hogy a mostani növekedési dinamika nagyjából fennmaradhat a következő negyedévekben is. Ugyanakkor a szerkezetben némi változást várnak a nettó export javulásával, ahogy az új ipari kapacitások belépnek a rendszerbe. Összességében 2018-ban 4,2 százalékos GDP-bővüléssel számolnak.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint az év hátralévő részében továbbra is a belső fogyasztás lehet a növekedés motorja. Kérdésesnek tartja azonban, hogy az egyelőre kedvező külső környezet fennmarad-e, mert ha tartósan megváltozik, az visszafoghatja a gazdasági növekedést. A termelési oldalon az építőipar lehet az egyik főszereplő.
Kiemelte: a közeljövőben új kapacitások jelennek majd meg, amelyek a termelés beindulásával mind az iparnak, mind a GDP-nek lökést adhatnak. Ezek a kapacitások az év második felében és jövőre járulhatnak hozzá a növekedéshez. Németh Dávid a jelenlegi kilátások alapján úgy ítéli meg, az idén 4 százalékkal növekedhet a GDP, de jövőre valamivel lassabb, 3-3,5 százalékos tempóval lehet számolni.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője azt hangsúlyozta, hogy a lakossági fogyasztás az elkövetkező negyedévekben erős maradhat, hiszen a munkapiac továbbra is feszes, az idén kitart a bérek jelentősebb emelkedése és magas szinten állnak a fogyasztói bizalmi indexek is. Emellett folytatódik az uniós támogatások intenzív felhasználása, ami pedig a beruházások további emelkedését sugallja. Így a belső kereslet bővülése lehet a GDP növekedésének meghatározó tényezője 2018-ban is. Közben az export növekedése valamelyest gyorsulhat az elkövetkező negyedévekben. Az első negyedévben egyébként a nettóexport-növekedéshez való hozzájárulása semleges volt, ami kedvezőnek mondható, hiszen az élénkülő belső kereslet végül az import vártnál kisebb megugrásával járt. Ez azonban változhat, s véleménye szerint az idén összességében a nettóexport-növekedéshez való hozzájárulása ismét negatívba csúszik. Összességében éves szinten 4 százalék körüli ütemben bővülhet a magyar gazdaság. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Folytatódhat jövőre a hitelezés fellendülése?
Akár még a 2021-es rekordévet is túlszárnyalhatja idén a lakossági…
Tovább olvasom >Az OECD feljavította globális GDP-növekedési előrejelzését 2025-re
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az eddigi 3,2…
Tovább olvasom >KSH: A harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,7százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 harmadik negyedévében a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >