Kormányzati támogatások és a kedvezményes hitelek is támogatták a beruházásokat
A beruházások harmadik negyedévi volumene meghaladta a válság előtti szintet, amiben szerepe volt a kormányzat és a jegybank támogatási- és kedvezményes hitelprogramjainak, de a külföldi működőtőke beáramlásának is. A további növekedést pedig az uniós források várhatóan növekvő átutalása is támogatja majd – így kommentálták a legfrissebb adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Számos tényező támogatja a beruházások növekedését elemzői vélemények szerint
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint a harmadik negyedévben 12,4 százalékkal nőtt a beruházások volumene, a vállalkozások körében 21,8 százalékkal nőttek a beruházások, költségvetési szerveknél viszont 11,7 százalékkal visszaestek. A feldolgozóiparban 24,9 százalékos volt a beruházások éves növekedése. Az előző negyedévihez mérten 1,8 százalékkal nőtt a nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában azt emelte ki, hogy a járvány negatív gazdasági hatásait – más intézkedések mellett – a kormány a vállalatok beruházásainak igen nagy volumenű közvetlen támogatásával, a jegybankkal és állami bankok támogatásával alacsony kamatozású hitelekkel és garanciaprogramokkal sikeresen ellensúlyozta. A feldolgozóipari beruházások a rekordszintű működőtőke beáramlás is támogatja – tette hozzá.
Úgy vélte, érdemi felfutás várható az állami beruházások, valamint az uniós források által támogatott beruházások területén, az uniós helyreállítási alap (Next Generation EU) pedig soha nem látott többletforrást biztosít, amelynek késlekedését a költségvetés megelőlegezi. Mindezek hatására a Takarékbank szakértői az idén 7 százalék feletti növekedést várnak a beruházások területén, ami bőven ellensúlyozza a tavalyi 3 százalékos visszaesést. Így a beruházások volumene idén alaposan meghaladhatja a járvány előtti szintet.
Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője szerint a beruházások a harmadik negyedévi kétszámjegyű növekedése a tavalyi alacsony bázis eredménye, de fontosabb ennél, hogy a beruházások szintje már meghaladta a válság előtti csúcsát. A második negyedévhez képest elsősorban az építési beruházások nőttek, de a gépi beruházások kismértékű visszaesése is magas szintről történt. Mindkét területen a válság előtti szintet meghaladó aktivitást mutatnak az adatok.
Molnár Dániel szerint az, hogy a beruházási dinamikát a vállalkozások húzták, azt mutatja, hogy a válságból való kilábalás nyomán a vállalatok újraindították korábban félbehagyott fejlesztéseiket, valamint újakat is indítottak. A költségvetési szférában jelentkező visszaesést pedig a forráshiányra és az emelkedő árakra vezette vissza az elemző. Itt az új uniós költségvetési ciklus, valamint a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásainak felhasználása hozhat változást.
Hosszabb távon a gyors beruházási dinamika fennmaradására számítanak a Századvég szakértői, amely ugyanakkor erőteljesen függ a gazdaság teljesítményétől, a kilábalás érdemi lassulása a beruházások visszafogásához vezethet – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Bővülő élelmiszer-termelési kapacitás: mintegy 1,9 milliárd forintot fordít üzemei fejlesztésére 2025-ben a SPAR Magyarország
A gyártási kapacitását jelentős mértékben megnövelő berendezésekkel bővíti idén a…
Tovább olvasom >70 millió dollárt költ a beszállítói hálózat fejlesztésére a SHEIN 2028-ig
A vállalat 7,5 millió dollárt dél-kínai üzemek modernizálására költött. 70…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: újabb 5 milliárd forint támogatás feldolgozó üzemek fejlesztésére
Az Agrárminisztérium elkötelezett a hazai, minőségi élelmiszert előállító vállalkozások segítése…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >