Elemző: pozitív marad a külkereskedelmi mérleg az idén is

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 05. 11:45

Pozitív marad a külkereskedelmi mérleg egyenlege 2015-ben is, de a többlet továbbra is csökkenni fog az MTI által megkérdezett elemző szerint.

gyumolcs2

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint októberben az export euróban számított értéke 2,2 százalékkal csökkent, míg az importé 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euró (107 milliárd forint) volt, 345 millió euróval (98 milliárd forinttal) kevesebb, mint tavaly októberben.

Ürmössy Gergely, az Erste vezető elemzője úgy vélte, ennek az egyik oka, hogy emelkedik a háztartások által fogyasztott – feldolgozóipari, élelmiszeripari – termékcsoportok behozatala. Megjegyezte ugyanakkor, hogy várhatóan a magyar export is élénkülni fog, ha az ország legfőbb eurózónás kereskedelmi partnereinek sikerül a recesszió közeli állapotból kilábalniuk.

Az Erste vezető elemzője szerint már az októberi adatokból látszott, hogy lassult az ipari termelés, elsősorban az autógyártás és az élelmiszeripar kibocsátásának visszaesése miatt. Ugyanezek a szegmensek idézték elő a csökkenést az exportban, amelynek euróban számított értéke 2,2 százalékkal esett vissza októberben – jegyezte meg.

A vezető elemző szerint ennek oka egyrészt az Oroszországgal szembeni, élelmiszeripart is érintő szankciók, valamint az autóipar szezonális hatása. Az autóiparban az utolsó negyedévben fokozatosan visszafogják a termelést és csak januárban állnak vissza a megszokott kerékvágásba – mondta.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-hez eljuttatott kommentárjában közölte: a külkereskedelmi forgalom hosszú ideje tartó bővülése várakozásaik szerint a következő hónapokban is folytatódik, ezt támogatja többek között a több mint egy éve erősödő ipari termelés és a szintén tartósan növekvő fogyasztás is.

A tárca közleményében ismertette: októberben a külkereskedelmi mérleg 351 millió eurós többletet mutatott, így az év első 10 hónapjában már 5,3 milliárd euró volt a külkereskedelmi aktívum. Októberben a külkereskedelmi termékforgalom exportja nem változott, míg az import 6,2 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához képest. Az export mértékének növekedése főként a tavalyi igen magas bázis miatt maradt el az NGM közleménye szerint. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink