Élelmiszervásárláskor az ár a döntő a cseheknél

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 03. 11:02

A csehek 82 százaléka számára élelmiszervásárláskor a termék ára a döntő – derült ki egy országos felmérésből, amelyet a STEM/MARK közvélemény-kutató intézet készített.

Prága

Szociológusok szerint ennek egyértelmű magyarázata az, hogy a lakásra és az élelmiszerre adják ki a csehek havi átlagjövedelmük mintegy 45 százalékát. Nyugdíjasoknál ez az arány még magasabb, eléri vagy meghaladja a jövedelem kétharmadát is. A statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy az élelmiszerárak a leggyorsabban emelkedők közé tartoznak.

A felmérésben résztvevők 90 százaléka azt mondta, hogy fontosnak tartja ugyan a minőséget, de két hasonló termék közül a minőségre tekintet nélkül az olcsóbbat veszi meg. A megkérdezettek 80 százaléka szerint az a jó minőségű termék, amely nem tartalmaz kiegészítőt, pótanyagokat.

Ennek ellenére az élelmiszerek összetételét a vásárláskor mindössze az emberek 20 százaléka nézi meg, s ezek többsége is azt állítja, hogy az apró betűk miatt nem tudja elolvasni, vagy egyszerűen nem érti a szöveget.

A vásárlók 92 százaléka megnézi a termék szavatossági idejét, de – főleg az idősebbek – gond nélkül megveszik a szavatossági idő lejárta közelében lévő termékeket is, különösen, ha azok valamivel olcsóbbak.

Kiderült, hogy ha valamilyen akció keretében egyes termékeket olcsóbban adnak az üzletek, az emberek többsége még a szavatosság dátumát sem ellenőrzi.

A megkérdezettek legnagyobb csoportja – 39 százalék – azt állította, hogy havonta az egy családtagra eső élelmiszerkiadásai átlagban 1500-2500 koronát (1 korona mintegy 11,20 forint) tesznek ki. Ez 200-500 koronával több, mint a 2012-es hasonló témájú felméréskor volt. További 23 százalék 2500-3500 koronát fogyaszt élelmiszerre egy családtagra havonta.

A felmérésben kutatott élelmiszerkiadásokba a vendéglői kiadásokat nem számították bele. (Kokes János, MTI)

Kapcsolódó cikkeink