Élelmiszerklub: ingyenes szemináriumok a kézműves élelmiszerek termelőinek
Ingyenes szemináriumokat szervez a kézműves élelmiszerek termelőinek országszerte több városban az Élelmiszerklub Alapítvány – közölte az alapítvány az MTI-vel.
A január 10-25. között szervezett rendezvénysorozat célja, hogy marketing, értékesítési és jogi ismeretek átadásával segítsék a helyi élelmiszer-vállalkozásokat.
A helyi élelmiszer-kézművesek mellett azokat is várják a szervezők, akik még csak tervezik vállalkozásuk elindítását.
A részvétel ingyenes, csupán regisztráció szükséges hozzá az alapítvány honlapján.
Az első szemináriumot Kecskeméten tartják, a további rendezvényeket Székesfehérváron és Nyíregyházán. A programsorozat a tervek szerint tavasszal folytatódik.
A 2010-ben létrehozott alapítvány célja a magyarországi élelmiszergazdaság fenntarthatóságának és versenyképességének támogatása, segítve, hogy a magyar fogyasztók a belföldön előállított élelmiszerek gazdag választékát találják a magyar üzletekben. Támogatja a tudatos vásárlók számának gyarapodását, a vidék értékeinek megőrzését. Emellett az alapítvány segíti az élelmiszer-előállítókat abban, hogy termékeiket sokszínű élelmiszerkereskedelmi csatornákon keresztül tudják értékesíteni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >