Élelmiszeripari járulékcsökkentést szorgalmaz az agrárkamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett foglakoztatói járulékkedvezményt a mezőgazdaság mellett más szakágazatokra, az élelmiszeriparra is ki kellene terjeszteni, mert a vállalkozások munkabért terhelő járulékfizetési kötelezettségének csökkentése lehet az egyik megoldás az országos munkaerőhiányra – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Hozzátette: a gazdasági tárcának néhány hónapja javaslatot tettek a járulékfizetési kedvezmény kiterjesztésére a főtevékenységként mezőgazdasági termelésből származó hazai alapanyagot feldolgozó élelmiszeripari vállalkozások fizikai munkakörben foglalkoztatott munkavállalóira. Kiemelte: a mezőgazdasági termelők mellett ugyanis az élelmiszeripari vállalkozások is szakember- és munkaerőhiánnyal küzdenek. A járulékfizetési kedvezmény segítene a munkaerő megtartásban, az elvándorlás mérséklésében, növelné az élelmiszeripar versenyképességét.
A járulékkedvezmény mértékéről azt mondta: minden megoldásra nyitottak, ami forintban mérhető engedményt jelent a kamarai tagok számára.
A NAK elnöke beszélt arról is, hogy ősztől megjelenhetnek az uniós pályázati források, amire nagy szüksége van az élelmiszeriparnak. A Vidékfejlesztési Programban és GINOP-ban együtt az élelmiszeriparra elkülönített 300 milliárd forinttal enyhülhet az ágazatra nehezedő nyomás.
Felidézte, hogy a jelenleg elérhető támogatási formák munkahelyteremtési, és -megtartási kötelezettséget írnak elő. Ezért felhívják a figyelmet, hogy az élelmiszeripar egy speciális ágazat, ahol a korszerűsítés, beruházás hatására a hatékonyság megnövekszik, viszont az élőmunka iránti igény csökken. A kamara szerint az élelmiszeripart a többi iparágtól elkülönülten kell kezelni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar pezsgő koronázza meg az év végi ünnepeket!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: egyre több középkorú él saját lakásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

