Élelmiszerboltok tejtermékrészlegén járt a Szupermenta
A Szupermenta programban ezúttal kereskedelmi egységek tejtermékrészlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A hatósági felügyelők országszerte 30 boltban jártak. Az ellenőrzés során lejárt minőségmegőrzési idejű terméket, valamint jelöletlen darabolt sajtokat is találtak, és a sajtdarabolási tevékenység sem minden esetben felelt meg az előírásoknak. A hatóság az érintett kereskedelmi egységeket pénzbírsággal szankcionálta. A teszt során összesen öt üzlet érdemelte ki a kiválóan megfelelt minősítést.
A Nébih szakemberei összesen 30 budapesti és vidéki üzletben ellenőrizték elsősorban a tej és tejtermékek számára fenntartott hűtőberendezések állapotát, működését, beleértve a hőmérőket. Vizsgálták a bennük elhelyezett termékek lejárati idejét, csomagolásának épségét és a nyomonkövetési dokumentumait, hogy megfelelnek-e az előírásoknak. Több helyen hiányoztak a mérőeszközök vagy azok hitelesítési dokumentumai, továbbá probléma merült fel az áruátvétel során alkalmazott hőmérséklet ellenőrzési gyakorlat kapcsán. Az érintett egységekben hatósági felszólításra a feltárt hibákat kijavították.
A kiválasztott üzletek közül 12 helyen sajtdarabolási tevékenységet is végeztek, így a felügyelők ennek körülményeit is vizsgálták. Az ellenőrzés során az egyik boltban lejárt minőségmegőrzési idejű termékeket találtak, ugyanitt a helyben végzett sajtdarabolási tevékenység is kifogásolható volt: higiéniai, nyomonkövetési és dokumentációs hiányosságokat tártak fel a szakemberek. A felügyelők az adott üzletre 350.000 forint értékben bírságot szabtak ki.
A hatóság a boltok eladóterében lévő hűtők mellett a raktári berendezéseket is ellenőrizte. Egy kereskedelmi egység hűtőkamrájában csomagolt, jelöletlen, nem nyomonkövethető darabolt sajtokat találtak. Az érintett üzlettel szemben bírságot szabtak ki 250.000 forint értékben.
A helyszíni ellenőrzés alkalmával a felügyelők az eladótérben, valamint a raktárban található hűtőberendezések oldalfaláról, polcáról és fogantyújáról a mikrobiológiai szennyezettség laboratóriumi vizsgálatához úgynevezett törletmintákat vettek. Az eredmények megnyugtatóak, ugyanis a minták egyikében sem volt jelen kórokozó mikroorganizmus.
A Szupermenta munkatársai az üzleteket ‒ elsősorban azok tejtermékrészlegét ‒ klasszikus vásárlói szempontok alapján (tisztaság, rendezettség) is felmérték. Az összesített értékelés végül a hatósági ellenőrzés, a laboratóriumi vizsgálatok, valamint a vásárlói szempontú felmérés eredményei alapján alakult ki.
Az ellenőrzött 30 bolt közül öt üzlet érdemelte ki a kiválóan megfelelt minősítést:
- METRO Kereskedelmi Kft. 1152 Budapest, Városkapu u. 9.
- Auchan Magyarország Kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 19.
- TESCO GLOBAL Zrt. 7631 Pécs, Kincses út 1.
- METRO Kereskedelmi Kft. 6000 Kecskemét, Úrrét tanya 236.
- SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 1038 Budapest, Csobánka tér 3.
További információk, érdekességek és a részletes eredmények elérhetőek a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/fokuszban-a-kereskedelmi-egysegek-tejtermekreszlege/
Kapcsolódó cikkeink
Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári Nébih-ellenőrzések első szakasza
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A…
Tovább olvasom >Megérkeztek a nyári ellenőrzések első szakaszának eredményei
Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >