Élelmiszer-támogatási program az ársapka után? Ez a javaslat is felmerült
Az ársapkák rendszerének kivezetését és egészséges, lehetőleg hazai termékek vásárlását segítő nemzeti élelmiszer-támogatási program indítását követelte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik-Konzervatívok két politikusa.

Az ársapka nem igazságos, állítják
Gyöngyösi Márton, a párt elnöke, európai parlamenti képviselője arról beszélt: kifejezetten káros az ársapkák rendszere, mert tovább növeli az inflációt, áruhiányt idéz elő, a rendszer költségeit pedig a kereskedőkre hárítják. Hozzátette, igazságtalanok az ársapkák, mert a rászorulók mellett a leggazdagabbak vásárlását is támogatja.
Mára napnál világosabbá vált, hogy a kormányzat az elszabaduló inflációval nem tud mit kezdeni – fogalmazott az ellenzéki politikus, hangsúlyozva, a tartósan kétszámhegyű pénzromlás különösen az élelmiszereknél érezteti hatását; egyes termékek 40 százalékot drágultak, másokért kétszer annyit kell fizetni, mint egy éve.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője arról beszélt: szakadéknyi a filozófiai különbség a kormányoldal és pártja között, mivel előbbiek „más, homályos” célokra fordítják a költségvetés 1500 milliárd forintnyi többletbevételét, míg a Jobbik a családok segítésére fordítaná ezen összeg oroszlánrészét.
Országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik, hogy rászorultsági alapon, legalább a szegénységi küszöb alatt élőknek nyújtsanak segítséget abban, hogy asztalukra minőségi élelmiszerek kerülhessenek – közölte. A politikus szerint ezt a rendszert mindaddig fenn kellene tartani, amíg az infláció mértéke nem csökken egy számjegyűre.
Kapcsolódó cikkeink
A horvát kormány újabb árucikkere terjesztené ki az ársapkát
A horvát kormány a hónap végéig újabb árucikkekre terjesztené ki…
Tovább olvasom >Áremelések a korábbi ársapkás termékek esetében: vizsgálat indulhat az üzletláncok ellen
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nemrégiben aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban,…
Tovább olvasom >Magyar Nemzeti Bank: Az ársapkák nem segítették az élelmiszerinfláció visszafogását
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmánya alapján az árstopok nem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fókuszban a fenntartható élelmezési rendszerek támogatása: megjelent a Nestlé közös értékteremtési összefoglalója
A Nestlé elhivatottan dolgozik azon, hogy világszerte fenntartható, kiegyensúlyozott és…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság az uniós borágazat versenyképességének erősítésére tett javaslatot
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az európai borágazat versenyképességének, ellenálló…
Tovább olvasom >Jägermeister Orange: jéghideg újdonság a szicíliai narancs aromájával
1400 órányi szicíliai napfény, 56 gyógynövény és három narancs aromája…
Tovább olvasom >