Élelmiszer-biztonsági együttműködést indított négy felsőoktatási intézmény
A Debreceni Egyetem (DE) vezetésével négy hazai felsőoktatási intézmény indított kétéves közös élelmiszer-biztonsági kutatómunkát, amelynek során 1,6 milliárd forint uniós támogatást használhatnak fel – közölte Jávor András, a DE oktatási rektorhelyettese, a program szakmai vezetője a szerdai debreceni nyitórendezvényen.
A debreceni intézmény mellett – amely projektvezetőként 635 millió forintot használhat fel – a Szegedi Tudományegyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem vesz részt a programban kiegészülve nyíregyházi, kaposvári és gyöngyösi kutatókkal.
Az egyetemek és főiskolák összehangolják az élelmiszer-ágazathoz kapcsolódó képzéseiket és kutatásaikat: 2015 áprilisáig 404 önálló projektet kívánnak végigvinni, a tervek szerint 146 tananyagot, 40 ágazati szintű adatbázist, 3 kutatást és nyilvántartást segítő rendszert hoznak létre összesen 200 ember bevonásával – részletezte a rektorhelyettes.
A program során 40 hazai és 20 külföldi partnerrel fognak kapcsolatot kiépíteni vagy szélesíteni.
Jávor András szavai szerint a mezőgazdasági és az élelmiszer-tudományi területeket felölelő közös munkával, továbbá a késztermékek ellenőrzésével és a közös marketinggel végső soron egy olyan védjegyrendszert kívánnak kialakítani, amely egy fontos üzenet a fogyasztóknak a termék minőségéről. Ez véleménye szerint hozzájárulhat ahhoz is, hogy a közelmúltban történt lóhúsbotrányhoz hasonló a Magyarországon előállított termékek esetében fel se merülhessen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >