Elegendő és kiváló minőségű a magyar dinnye
Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is – mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.

Mindenkinek jut dinnye.
Tarpataki Tamás kiemelte, hogy Magyarország a negyedik legnagyobb dinnyetermesztő Európában Spanyol-, Görög-, és Olaszország után. „Nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is világszínvonalú a magyar dinnye” – fogalmazott.
Beszámolt arról is, hogy a korábbi években átlagosan 5 ezer hektárnyi területen termesztettek a magyar gazdálkodók dinnyét, amely terület tavaly mintegy ötödével csökkent a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok hatására. Hangsúlyozta, hála illeti a magyar gazdálkodókat, akik bevállalják a komoly kockázatokkal járó, sok élőmunkát igénylő dinnyetermesztést.
Az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, idén 2200 gazdálkodó 3700-3800 hektárnyi területen termesztett dinnyét. A hozamok „szépen felkúsztak”, 40-45 ezer tonna dinnye termett hektáronként, ami nagyon jó átlagnak számít – tette hozzá. Az árak alakulásáról annyit mondott, eddig 140-től 350 forintig többféle kilogrammonkénti árral találkozott.
Beszélt arról is, hogy 2018-ban megalakult a Magyar Dinnyetermesztők Országos Egyesülete, így van egyfajta szervezettség, összefogás a gazdálkodók között, ami segít, hogy az árak is racionálisabbak legyenek. Felhívta a figyelmet, hogy tavaly az agrártárca előírta, minden kereskedelmi egységben fel kell tüntetni az áruk eredetét. „Igyekezzünk olyan dinnyét vásárolni, amelyen fel van tüntetve, hogy Magyarországról való” – tette hozzá.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője arról beszélt, hogy 2017 óta kampányolnak a belföldi dinnyefogyasztás növeléséért. Idén az ország több pontján – a balatonvilágosi Strand Fesztiválon is – kóstolókat tartanak.
A következő napokban a Veszprémi Állatkertben, a balatonboglári és a csopaki strandokon lesz szabadtéri kóstoló. Hangsúlyozta, hogy a dinnye egészséges, vitamindús, immunerősítő csemege. Szólt arról is, hogy a magyar gazdák mindig, a legnehezebb helyzetekben is helytállnak. „Ha segíteni akarunk nekik, és tenni azért, hogy a kiváló minőségű magyar dinnye fennmaradjon, és ne járjon úgy, mint az egres, vagy esetleg a málna, eltűnve a hazai termesztésből, keressük és válasszuk a magyar dinnyét” – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekord részvétel a magyar standon a mentes termékek kiállításán Bécsben
Az Agrármarketing Centrum először vett részt a Free From elnevezésű,…
Tovább olvasom >Új, AXE Fine Fragrance kollekció: az illat, amit nem tudsz kiverni a fejedből!
2025-ben egy merész termékbevezetéssel, és egy nagyívű kampánnyal rukkolt elő…
Tovább olvasom >A Hungarian Food Business Program 25. eseményén 24 magyar gyártó mutatkozott be Prágában
Rekordszámú résztvevővel zajlott le a Hungarian Food Business Program jubileumi,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >