Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal
Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal, bár a júliusi eladások kissé visszafogottabbak voltak – nyilatkozta a Belvárosi Sörfesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Kántor Sándor szerint a nyári meleg kedvezett a söriparnak, bár júliusban 13 százalékkal alacsonyabb forgalommal zártak, mint 2021 azonos időszakában.
A következő hónapok adataiból derülhet majd ki, hogy az áremelkedés mellett van-e más oka is a csökkenésnek – tette hozzá az igazgató, hangsúlyozva, hogy az első félévi belföldi fogyasztás elérte a 2019-es szintet.
Ugyanakkor úgy vélte, nem biztos, hogy az év egészében is sikerül elérni a koronavírus-járvány előtti forgalmat.
Kántor Sándor sajnálatosnak nevezte, hogy
a vendéglátás aránya visszaesett az értékesítésben, 30 százalékról a járvány hatására 16 százalékra mérséklődött,
és tavaly is csak 1-2 százalékponttal bővült. A vendéglátás lassan tér csak magához, épp ezért fontosak azok a rendezvények, amelyek a sört nem csupán mint terméket népszerűsítik, de a csapolt sör fogyasztásához kapcsolódó hangulatot is megteremtik – fogalmazott.
Az érdekképviselet vezetője robbanásszerűnek nevezte a belföldi sörgyártás fejlődését az elmúlt években. Kitért arra, hogy az új termékek között különösen népszerűek a gyümölcsös sörök, a következő ígéretes területnek pedig az alkoholmentes sörök piaca látszik. Nyugaton ma már 10 százalék a részesedésük az összes értékesítésből, és Magyarországon is elérték a 8 százalékot – mondta.
Az utóbbi 2 hónapban belföldön havi 75 ezer hektoliter, vagyis 15 millió doboz alkoholmentes vagy csökkentett alkoholtartalmú sör fogyott
– ismertette Kántor Sándor.
Kurucz Gergely, a rendezvény egyik szervezője a Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesületének képviseletében elmondta: számukra rendkívül jól alakultak az elmúlt hónapok, mind a vendéglátásban, mind a fesztiválokon. Kínálatuk az áruházláncokban is megerősödött, a vendéglátásban ugyanis a járvány miatt hirtelen a töredékére estek az eladási lehetőségek.
A kisüzemi sörfőzdék a külföldi piacoknak köszönhetően újabb kiugrási lehetőség előtt állnak, termékeik ugyanis nemzetközi összevetésben is versenyképesek
– tette hozzá.
A Magyar Sörgyártók Szövetségében a Borsodi Sörgyár Kft., a Carlsberg Hungary Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., valamint a Pécsi Sörfőzde Zrt. vesz részt. A tagvállalatok évente csaknem 6 millió hektoliter sört gyártanak.
A Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesülete a Magyarországon működő sörfőzdék csaknem 80 százalékát egyesíti, a szervezetnek mintegy 50 tagja van.
Kapcsolódó cikkeink
Zamárdi saját söre is debütált a Balaton Beer Weekenden
Péntek délutántól vasárnap éjjelig 40-féle sörkülönlegességet kóstolhattak a vendégek a…
Tovább olvasom >Hétvégére elkészül Zamárdi söre!
Péntekre elkészül az első, balatoni településről elnevezett sör, amelyet névadója…
Tovább olvasom >A nagy sportesemények is segítik a sörfogyasztást
Bár a nagy sportesemények átmenetileg pozitív hatást gyakorolnak a sörfogyasztás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette az Estée Lauder a DECIEM-et
Lezárult a The Ordinary márkájáról ismert kanadai multibrand cég, a…
Tovább olvasom >A romániai városok meghódítására tör a lengyel Żabka
A Żabka romániai leányvállalata, a Froo az év végéig kétszáz…
Tovább olvasom >Pékáru-stratégiájával nyerhet a Lidl az Egyesült Királyságban
Kritika érte a brit szupermarketeket pékáru részlegeik állítólagosan félrevezető marketingje…
Tovább olvasom >