Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelemi forgalom nem tud kitörni az elbizonytalanodási csapdából. Hiába emelkedett a reálkereset közel 6 százalékkal, a lakosság fogyasztás kiadásai jelentősen elmaradtak ettől. A lehetőségek és tényleges fogyasztás közötti eltérést legerősebben a lakossági bizalom hiánya magyarázza – állapítja meg a ma közzétett 3,1 százalékos forgalom növekedési adat után Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Hiába az árrésstop meghosszabbítása és kiterjesztése, az élelmiszer kiskereskedelmi forgalom volumenének növekedése még mindig az egy évvel ezelőtti dinamika alatt maradt. Az élelmiszerek fogyasztói ára tartósan 5 százalék alatti ütemben emelkedik, és ez az árucsoport lefelé húzza az inflációt, így az árrésstop léte most már végképp semmiféle közgazdasági racionalitással nem indokolható.
A kiskereskedelem – és nem a legnagyobb kiskereskedelmi hálózatok, hanem általában az egész magyar kiskereskedelem – idei évét most már egy komolyabb karácsonyi vásárlási roham sem tudja egyenesbe hozni. A forgalom növekedése minden szegmensben elmarad a várakozásoktól, és ezt az utolsó két hónap szezonális fellendülése sem tudja kompenzálni. Tavaly az év végi nagybevásárlás is kicsinek bizonyult, de reméljük, hogy a vásárlók idén többet tudnak költeni az ünnepekre. A kiskereskedelem a hagyományosan jó akciókkal készül az ünnepi rohamra annak ellenére, hogy az árrésstop és a többi rá rakott teher alaposan megnehezíti ezt.
Kapcsolódó cikkeink
Az árrésstop hosszú fenntartásával a kormány túllőt a célon, a káros hatások viszont most élesednek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: A hóhelyzet alakította a boltok forgalmát januárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ az árrésstop rendelet meghosszabításáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


