Eladta romániai üzlethálózatát a McDonald's
Eladta romániai üzletét az amerikai McDonald's, amelynek a 67 étteremből álló hálózatát egy máltai vállalat fogja működtetni franchise rendszerben – közölte a Ziarul Financiar című napilap elektronikus kiadásában hétfőn.
A román gazdasági újság szerint a máltai Premier Capital további öt országban működteti már franchise rendszerben az amerikai vállalat összesen 64 éttermét. A máltai cég honlapja szerint Észtországban, Lettországban, Litvániában, Görögországban és Máltában vannak jelen.
Romániában az amerikai vállalatnak 67 gyorsétterme van, így a máltaiak számára Románia lesz a legnagyobb piac.
Az újság szerint a felek már nyár óta tárgyaltak, ugyanis a McDonald's számára nem volt kifizetődő, hogy közvetlenül legyen jelen a román piacon.
A McDonald's Romániában évente mintegy 100 millió euró árbevételt ért el, és a legnagyobb étteremláncnak számít. Az újság információi szerint a megállapodás a hétvégén jött létre, de a felek nem nyilatkoztak a tranzakció részleteiről.
Az amerikai gyorsétteremlánc 1995-ben nyitotta meg első üzletét Romániában, ahol mostanáig közvetlenül volt jelen, ellentétben főbb vetélytársaival (KFC, Pizza Hut, Subway), amelyek eleve franchise hálózat kialakításával léptek be a román piacra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megszorítások árnyékában is bővül a román kiskereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 év után visszatérhet Magyarországra a Wendy’s
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Illegális cigarettagyárra bukkant a román rendőrség az erdélyi Szeben megyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >