Eke Angéla Alvószínháza egy estére az IKEA-ba költözött
Az IKEA új kampányának részeként egy különleges színházi élmény várta a vendégeket az Örs vezér téri áruházban: Eke Angéla színművész „Ssss…Alvószínház” című előadását zárás után, ágyakból nézhették meg az érdeklődők. Az esemény nemcsak az alvás, a pihenés és a mese, hanem a közösségi élmény jelentőségére is felhívta a figyelmet.

Az IKEA célja, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek többsége számára
Szeptember elsején indította a 2025-ös pénzügyi év hosszú távú kampányát az IKEA, amellyel az alvásra helyezi a hangsúlyt. A kampány keretében a svéd bútoráruházlánc rendhagyó eseményt szervezett az Örs vezér téri áruházba Eke Angéla színművésszel együttműködésben. A meghívott influencerek a tavaly decemberben bemutatott Ssss…Alvószínház című színházi előadást nézhették meg zárás után.
A projektcím arra az elcsendesedésre, megnyugvásra és kényelemre utal, amiben a nézők átélhetik a produkciót. A történetet Eke Angéla a Fehérlófia mondakör nyomán írta. A szabadvers formájú drámában a főszereplő felnövéstörténetét, hétköznapi hőssé válását meséli el, egy mai és mesevilággal kevert közegben, amivel korcsoporttól függetlenül mindenki tud azonosulni.
„Minden színházi előadáshoz szorosan kötődik a helyszín, ahova készült, ezért mindig nagy kihívás, ha vendégül látják valahol. Az IKEA esetében szerintem kultikus pillanatot élhettek át a nézők, hiszen ki ne próbált volna már ki egy ágyat legalább egyszer az IKEA áruházak valamelyikében, és milyen nehéz volt percek múlva felkelni onnan. Az, hogy ráadásul az én előadásomat nézték az ágyakból a nézők, még emlékezetesebb marad számomra. A Ssss…Alvószínház előadás eleve korlátokat lebontó színházi előadás, hiszen a nézők nem székekben, hanem ágyakban élvezhetik darabot, betakarom őket, kényelemben egy biztonságos közegben fogadják be a mesét, ahol nyugodtan el is aludhatnak. A kultúrafogyasztáson túl a kis közösségek együttlétét is szimbolizálja”
– tette hozzá Eke Angéla.
Az IKEA célja, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek többsége számára, amihez elengedhetetlen a megfelelő alvás. Bár a közönség ébren hallgatta végig az előadást, a svéd bútoráruházlánc ágyai, párnái és takarói garantálták a kényelmet a pizsamában érkezett vendégeknek.
Kapcsolódó cikkeink
Nők étterme
Különleges kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók szerepére…
Tovább olvasom >ROSSMANN: Nincs tragédia, megoldjuk! – új image kampány indult 2025 tavaszán
A ROSSMANN, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő drogéria-parfüméria lánca, 2025-ben újabb…
Tovább olvasom >Zsarolási kísérlet és 20 millió eurós kár – kibertámadás érte az IKEA-t
Komoly anyagi veszteséget okozott az IKEA délkelet-európai régióját érintő kibertámadás,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >