Magazin: Éhezés, alultápláltság és a fizetőképes kereslet

Az élelmiszertermelés és a népesedés összefüggéseit a múltban sokszor és sokan vizsgálták. Hangzatos elméletek, hipotézisek sora dőlt romba azóta az innováció, a technológiai fejlődés, a genetikai munka jóvoltából. Legutóbb, a 2050-re 9 milliárdra növekvő népesség árnyékában, az OECD Agrárminiszteri Konferencia keretében kerítettek sort a részt vevő országok szakminiszterei a kérdés áttekintésére.

Koronként változott a növekvő számú emberiség élelemmel való jövőbeni ellátási lehetőségeinek megítélése. Kétszáz évvel ezelőtt például Malthus a „Tanulmányok a népesség törvényeiről” című munkájában kifejti, hogy amíg a népesség minden 25 évben megkétszereződve mértani haladvány szerint növekszik, addig az élelmiszertermelés csak számtani haladvány szerint bővül. A népesség és az erőforrások kapcsolatának ezen klasszikussá vált modellje szerint az erőforrások határozzák meg a népesedés mértékét. Az elmélet szerint „ott növekszik a népesség, ahol bőséges az élelmiszer, hacsak nem gátolja valami hatalmas, szembeszökő akadály.”

Nem kell különösebben bizonygatni, hogy a valóság mennyire felülírta ezt a tetszetősnek tűnő elméletet. Malthus alábecsülte a tudomány és az innováció, a technológia fejlődési lehetőségeit.

Az élelmiszerhegyen is túl

A világ még soha nem állított elő ennyi élelmiszert, mint manapság. Az EU és az USA a felhalmozódó élelmiszerkészletek szintjének, a vajhegyek, tejtavak és a húskészletek abnormális felhalmozódásának megállítása végett olyan, termelés-visszafogást eredményező agrárpolitikai lépésekre kényszerült, amelyek hatása ma is érződik a piacon, és szélsőséges áringadozásokban ölt testet.

A mezőgazdasági termelés produktivitása, termelésnövekedése az elmúlt évtizedekben elképzelhetetlen méreteket öltött. Ha csak a búzát nézzük, megdöbbentő fejlődés képe bontakozik ki.

Angliai példát véve alapul: növekvő termőterület mellett az elmúlt ezer évben a hektáronkénti átlagtermés fél tonnáról csak 2 tonnára nőtt a 20. század elejéig. Az elmúlt 40 évben viszont a 2-ről 6 tonnára emelkedett a fajlagos hozam.

A hústermelés növekedése talán még szemléletesebb, ugyanis míg a legeltetéses állattartás révén csak alig 10 százalékkal sikerült növelni az elmúlt negyven évben az előállított hús mennyiségét, addig a borjúhús termelése 90, a sertéshúsé pedig 240 százalékkal nőtt, amióta az intenzív technológiák beléptek a hústermelésbe. A baromfihús-előállításban ugyanezen időszak alatt 650 százalékos termelésbővülés zajlott le.

Nem mindig a termelés hibádzik

Ha az emberek ma éheznek, annak nem az élelmiszer termelés, hanem a pénz, illetve a jövedelemhiány az alapvető oka. Sokszor a közlekedési és készletezési infrastruktúra hiányosságaira vezethető vissza az élelmiszerhiány még ott is, ahol a természeti feltételek mostoha volta miatt nem terem elegendő élelmiszer. Ezekben az esetekben is azonnal belép a „Világélelmezési Program” és más kormányzati és civil indíttatású kezdeményezések.

A mezőgazdasági szektor fejlesztése alapkérdés, de önmagában a mezőgazdaság képtelen megszüntetni az éhezést. A legfontosabb kérdés a szegénység felszámolásában az, hogy a nélkülözők képesek legyenek megvásárolni a szükséges élelmiszert.

Házhoz szállított termények

Ott, ahol a termelés környezeti feltételei nem kedveznek a mezőgazdasági termékek előállításának, vagy csak abnormális ráfordítási szintek mellett lehetséges a mezőgazdasági termelés folytatása, nem biztos, hogy az agrárgazdaságot kell erőltetni. Japán például tradicionálisan nagy élelmiszer-importőr, mivel összes mezőgazdasági területe alig haladja meg a magyar méreteket.

Más szektorok fejlesztéséből származó előnyök is segíthetik a lokális vásárlóerő fejlődését, a fizetőképes kereslet erősödését. A globális kereskedelem, a nemzetközi szállítási hálózatok ilyen esetekben közreműködhetnek az importélelmiszerek házhoz szállításában még a fejlődésben elmaradott országok esetében is. Hogy van fejlődés ezen a téren, azt abból érzékelhetjük, hogy míg 1970-ben csak alig 8 százalékát tette ki az import az elmaradott országok gabonaszükségletének, addig 2003-ban már 17 százalékát vásárolták külföldről.

A népességnövekedés lendületesen halad. Az OECD-országok agrárminiszterei a fentiek alapján mégis kezelhetőnek tartják a jövő emberiségének élelmiszer-ellátási gondjait. Természetesen a tudomány eredményei, az innováció, a tápértékmegőrzés és a technológiafejlesztés éppúgy nem hagyható figyelmen kívül, mint a klímaváltozás okozta fokozatos kockázat, vagy a természeti erőforrások (mint a termőföld és az öntözővíz) fenntartható módon történő használata sem.