Együttműködési megállapodást kötött a Nébih a jövedéki szolgáltatók szövetségével
Az élelmiszerhamisítás és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) – hangzott el a szervezetek sajtótájékoztatóján Budapesten.
Oravecz Márton, a Nébih elnöke elmondta: az együttműködés részeként a jövőben a Nébih szakmai előadásokkal és a termékimport vámeljárásban szakmai konzultációval segíti a VJASZSZ munkáját.
Hozzátette: a szövetség pedig tájékoztatja a hatóságot a harmadik országból származó importtal kapcsolatos jogszabályok érvényesülésében szerzett gyakorlati tapasztalatairól, valamint szakterületét érintő továbbképzéseket tart a Nébih munkatársainak.
A megállapodásban rögzítettek teljesülését a két szervezet évente egyezteti, és megvitatja az együttműködés további lehetőségeit.
A Nébih elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a hamisítások, az illegális tevékenységek terén a kábítószer után az élelmiszerhamisítás a második legjelentősebb terület. Ezért az élelmiszerlánc-biztonsági stratégiában kiemelt területként szerepel a vásárlók védelme, a vásárlói tudatosság növelése, továbbá a tudásmegosztás és a stratégiai együttműködések, partnerségek kialakítása.
Bók Mihály, a VJASZSZ társelnöke kifejtette: az együttműködés elősegíti azt, hogy a magyar piac mindenkor első osztályú minőségű áruval találkozzon. A vámhatóság a hivatallal bővülve hozzájárul ahhoz, hogy a feketegazdaság visszaszorításával a magyar gazdaság egészséges élelmiszerhez jusson.
Szabó Károly, pénzügyőr vezérőrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója kiemelte: a NAV tevékenysége során védelmi funkciót is ellát, ami nemcsak az élelmiszerlánc biztonságának javítására terjed ki, hanem többek között az áruhamisításhoz kapcsolódó intézkedések ellenőrzésére is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: tavasszal is tehetnek a szőlőtermelők az aranyszínű sárgaság ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nemzetközi vetőmag-mintavételi workshop: 15 országból érkeznek szakemberek Magyarországra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Méhbetegség miatt rendeltek el községi zárlatot Békéscsaba és Békés egy részén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


