Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Márkaszövetség
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint a hazai FMCG-iparágat képviselő Magyar Márkaszövetség között létrejött megállapodás célja, hogy támogassa a gazdasági versenyre irányadó jogszabályok és etikai normák tiszteletben tartására törekvő, azokat a vállalati gyakorlatba ültető szemlélet megerősödését.
A piaci verseny tisztasága egyszerre állami, vállalkozói és fogyasztói érdek, mely elsősorban a versenytörvény betartásával juthat érvényre. Friss kutatások szerint lassan, de fokozatosan nő a piaci versenyt támogató hazai vállalkozók aránya, ám a hazai cégvezetők jelentős része a versenyjogi megfelelés fogalmáról továbbra sem hallott. Többek között ezen a helyzeten is javítani kíván a GVH és a Márkaszövetség által ma aláírt együttműködési megállapodás, mely a felek folyamatos szakmai párbeszédének és kölcsönös tájékoztatási tevékenységének kereteit rögzíti.
Az együttműködési megállapodást a GVH részéről aláíró Tevanné dr. Südi Annamária, a GVH főtitkára kiemelte, a versenyjogi megfelelés nem pusztán jogszabályi kérdés, hanem egy attitűd, morális és etikai elkötelezettség, amelynek hiánya végső soron versenyhátrányt is eredményezhet. „A változáshoz azonban szemléletváltás és kultúraváltás is szükséges. Ennek érdekében indította el a GVH 2012-ben a „Tiszta verseny, tiszta nyereség” szlogennel a megfelelést középpontba helyező szemléletformáló tájékoztató kampányát, majd folytatta 2015-ben a „Nem marad köztetek” elnevezésű kartell-ellenes figyelemfelhívó kampányával. Örömünkre szolgál, hogy a ma aláírt megállapodás keretében nemcsak közvetlenül a Márkaszövetség 60 tagvállalatát érjük el, hanem közvetve azok mintegy 30 ezer hazai KKV beszállítóját is.” – tette hozzá a GVH főtitkára.
Dr. Fábián Ágnes, a Márkaszövetség alelnöke szerint elengedhetetlen, hogy a vállalkozások mellett az azokat képviselő kamarák, egyesületek, szakmai szövetségek is legyenek tisztában a saját tevékenységük versenyjogi korlátjaival. A hatékony érdekvédelem ugyanis nem mehet a jogszerűség rovására, nem vezethet összebeszéléshez, kartellezéshez, mert ennek súlyos anyagi és morális következményei lehetnek mind a tagvállalatok, mind az őket képviselő szervezetek vonatkozásában. „Büszkék vagyunk rá, hogy a Márkaszövetség az érdekvédelmi szektorban elsőként, már közel tíz éve létrehozta saját versenyjogi megfelelési programját, és azt azóta is szigorúan betartja és betartatja. Következetesen támogatjuk a GVH versenypártoló tevékenységét, a versenykultúra fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseit, mert az erős és tisztességes verseny nemcsak a vállalkozások és a fogyasztók számára eredményez közvetlen jóléti hatásokat, hanem a nemzetgazdaság egészének is.” – hangsúlyozta a Márkaszövetség alelnöke.
Kapcsolódó cikkeink
Ezek a tényezők befolyásolták az árakat a tej- és a tojáspiacon
Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).…
Tovább olvasom >Háztartási és higiénés termékek ára is nyomon követhető az Árfigyelőben
Újabb 42 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett,…
Tovább olvasom >Versenyhivatali eljárás indult a Decathlon magyarországi cége ellen
A GVH szerint megtévesztő árak, valótlan akciók és félrevezető készletinformációk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >