Együttműködési megállapodást írt alá az MKB-csoport és a mezőgazdasági gépforgalmazók szövetsége
Újabb egy évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az MKB Bank Zrt. és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) szerdán Budapesten, az MKB-csoport 30 millió forinttal támogatja a gépvásárlás és a mezőgazdasági szakképzés népszerűsítését.
Balog Ádám, a zrt. vezérigazgatója közölte, a tavalyi együttműködés a szövetséggel példaértékű volt.
A két szervezet például közös standdal mutatkozott be az elmúlt 12 hónap két meghatározó agráreseményén, a budapesti AgrárgépShow-n, valamint az I. NAK szántóföldi napok és agrárgépShow-Mezőfalván rendezvényen. A tavaly megrendezett Legyél te is mezőgépész! programban az MKB Bank munkatársai 19 szakiskolában, közel 1000 diák számára tartottak pénzügyi tudatosságra nevelő előadásokat.
Harsányi Zsolt, a szövetség elnöke elmondta, tavaly 10 százalékkal emelkedett 2016-hoz képest a mezőgazdasági gépek forgalma, hozzávetőlegesen 180 milliárd forintot tett ki. Arra számít, hogy idén, kedvező esetben, részben az MKB finanszírozásával, 10-15 százalékkal, 200 milliárd forintra nőhet az összeg.
Kiemelte, hogy az MKB és a szövetség közös kezdeményezéseinek köszönhetően öt év alatt duplájára nőtt a mezőgépésznek jelentkezők száma, azonban még most is hiányzik 3-5 ezer mezőgazdasági gépkezelő és gépészmérnök üzemeltető.
Az eseményen elhangzott, hogy a forgalmazott mezőgazdasági gépek közel felét lízingcégek finanszírozzák, ebből az MKB-Euroleasing 20 százalékos részesedése kiemelkedő. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >