Együttműködés az MNKH és a VJASZSZ között
A Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségével. A november 18-án kötött megállapodás célja, hogy közös erővel tárják fel a magyar vállalkozások exportlehetőségeit, növeljék az exportvolument, valamint felkutassák, egységesítsék az exportképes árualapokat.
A Kereskedőház tevékenysége során nagy hangsúlyt fektet az exportképes árualapokkal, szolgáltatásokkal rendelkező kis- és középvállalkozások felkutatására, illetve exportra való felkészítésükre, és lehetőséget nyújt külpiaci megjelenésekre, üzletember-találkozókon és üzleti delegációkban való részvételre. Az MNKH ügyfelei között végzett felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy az export egyik fő akadálya a nyelvtudás, valamint a külpiacok ismeretének és a külkereskedelem bonyolítására vonatkozó szakmai ismeretek hiánya.
A VJASZSZ tagvállalataival és szakértőivel kötött szakértői együttműködés sikeresen kiegészíti az MNKH ezen a téren végzett munkáját. A szakértők bevonása segíti a magyar kkv-kat abban, hogy tevékenységük során minél inkább igénybe tudják venni a hazai logisztikai, szállítmányozó és vámügynöki tevékenységet végző cégek szolgáltatásait, és a hatályos szabályozás ismeretében a legoptimálisabb lehetőségeket kihasználva léphessenek külpiacra.
Az együttműködés keretében a VJASZSZ megismerteti és tájékoztatja tagvállalatait, valamint a vele kapcsolatban álló vállalkozásokat a Kereskedőház tevékenységéről, szolgáltatásairól, illetve szakmai kérdésekben javaslatokat tesz az MNKH számára
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmondani csak az öregek szoktak, a Z generáció csak simán nem megy be többet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >