Együtt sírunk, együtt… hízunk
A Harvard Egyetemkutatói szerint nemcsak a testmozgás hiánya, a genetikai tulajdonságok okozhatják az elhízást: a társadalmi kapcsolati háló is negatívan befolyásolhatja az elhízásra hajlamos fogyasztók étrendjét. Az egyetemem felmérésben harminc éven keresztül mérték fel 12,000 ember magasságát, súlyát és társadalmi, szociális kapcsolatainak rendszerét. Az eredmények alapján 37 százalékkal nagyobb valószínűséggel híztak el azok, akik házastársa is elhízástól szenved. A kövér testvérek 40 százalékkal növelték az elhízás esélyét, míg azoknak, akiknek a baráti körében elhízott személyek vannak, kétszeresére nőtt az elhízás veszélye. Ebben a tekintetben a férfibarátságok meghatározóbbak voltak, mint a nőké, utóbbiaknál ez a veszély kevésbé szignifikáns. A kutatók szerint a baráti kör alapvető befolyással van az emberek értékrendjére, amit a barátok elfogadhatónak tartanak, azt ők is hajlamosak elfogadni. Így az elhízás tényleg „ragályos” lehet. Ez a felfedezés üzleti jelentőségét tekintve sem utolsó, hiszen a szociális kapcsolatok és ezen belül testünk, testalkatunk elfogadottsága nagyon fontos számunkra. Ahhoz még csak tudományos fokozat sem kell, hogy megállapítsuk; az egyes társadalmi szubkultúrákon belül önálló nyelv, önálló normák, viselkedés, öltözködés, egyfajta sajátos értékrend van érvényben. A szociális csoportokon belül közösen küzdve könnyebb célokat elérni, mint magányosan szélmalomharcot folytatni. Ha a barátok hatására el tudunk hízni, akkor lefogyni is könnyebb együtt. Mivel sokkal könnyebb egy társadalmi csoportot megcélozni az üzenetek célbajuttatásával, mint az egyes személyeket elérni, a kommunikáció nem csak hatékonyabb, de olcsóbb is lehet.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Konyhai robotokmár-már az ételpornó kategóriájában – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tele ízzel, ritmussal és tradícióval nyitott meg a Paprika Revue House
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Siófok volt a legnépszerűbb úti cél az idén nyáron is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >