Együtt kutatja a márkák és vállalatok fejlődési lehetőségeit a Nielsen és a Superbrands
A Nielsen ahogy a világ 82 országában, úgy Magyarországon is a Superbrands piackutató partnere. A Superbrands a márkaértéket díjazó egyetlen rendszer hazánkban – és egyben a világ legnagyobb ilyen jellegű programja.
A nemzetközi Superbrands szervezet minden évben kitünteti a legjobb és legerősebb termék-márkákat, illetve vállalatokat; idén 82 országban adják át a díjakat, Magyarországon ebben az évben ötödik alkalommal.
A szakemberekből álló zsűri a Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisából választja ki az év Superbrandjeit, a Nielsen pedig feltárja a programban résztvevő márkákról a fogyasztók, illetve az üzleti élet döntéshozóinak véleményét.
A fogyasztók erős márkák iránti bizalmát bizonyítja, hogy a Nielsen folyamatos piackutatásai adatai szerint az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum kategóriák vezető márkáinak többségénél nem csökkent a piaci részesedés az utóbbi időben sem.
A márkaérték jelentőségét a kereskedelem közvetíti a gyártók felé. A kereskedelmi vállalatok felső vezetőinek legfontosabb igénye gyártó partnereikkel szemben, hogy ismert, keresett, eladható márkatermékeket állítsanak elő. Ez a szempont 1-től 100-ig terjedő skálán 96 pontot kapott, amikor a Nielsen legutóbb felmérte a kereskedők partnereikkel való elégedettségét. Közvetlenül ezután következik 94 ponttal, fontosság tekintetében a szállítások pontossága. Összesen 50 tényező fontosságát rangsorolták a megkérdezett kereskedők, akik a legelégedettebbek a felkínált márkák ismertségével, keresettségével és eladhatóságával.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >