Együtt hagynak nyomot a Borsodi dolgozói
A Borsodi Sörgyár, a Molson Coors csoport tagjaként kiemelt figyelmet fordít a felelős alkoholfogyasztásra, a környezetbarát gyártási technológiák alkalmazására és társadalmi ügyek felkarolására. A hagyományosan ősszel megtartott Our Beer Print program keretében idén a sörgyár kollégái kastélyparkot újítottak fel, főztek rászorulóknak és a Momentán Társulat improvizált a sörfőzőknek.
A Borsodi Sörgyár a Molson Coors csoport tagjaként az „Our Beer Print” programmal egy olyan átfogó stratégiát dolgozott ki a 2025-ig tartó időszakra, amely három alappillérre: a felelősségteljes alkoholfogyasztásra, a környezettudatos gyártásra és a közösségekkel való együttműködés fontosságára épít. Ezen alapelvek mentén a vállalat minden ősszel megrendezi a fenntarthatósági hónapját, ügyelve arra, hogy a munkatársakkal együtt ne csupán a sör szerelmeseinek, hanem a környezetében élő közösségek és emberek arcára is mosolyt csaljon.
Az idei év egyik ilyen aktivitása során a Hernádnémetiben található Munk-kastély parkjának megszépítését tűzte ki célul a vállalat. A településsel nemcsak a közelsége miatt ápol szoros kapcsolatot a sörgyár, hanem a bőcsi üzemben dolgozók egy része is a nagyközségben él. A Borsodi által támogatott helyi rendezvényeknek is helyet adó kastélyparkban 70 önkéntes kolléga részvételével felújították és lefestették a kert padjait, növényeket ültettek, bútorokat építettek – összesen közel 4 millió forint értékben – ezzel is támogatva a helyi közösségeket. „Ez az emblematikus helyszín, a kastély és környezete, 1929-es megépülése óta a település büszkesége és népszerű közösségi helynek számít a hernádnémetiek körében. Rengeteg emlékük kötődik hozzá, sok családi rendezvénynek ad helyet, a helyi iskola udvara is itt található. Éppen ezért rendkívül örültünk a Borsodi Sörgyár kezdeményezésének, hogy a sokat látott park a felújításoknak köszönhetően újra a régi idők pompájában tündökölhet majd” – mondta el Orosz Zsolt, Hernádnémeti polgármestere.
Másik kiemelt programjában a kollégák a Magyar Élelmiszerbankkal közösen fakanalat ragadtak és közel 400 adag ételt juttattak el a gyár vonzáskörzetében élő, rászoruló családoknak. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítve az éhezés és az élelmiszerpazarlás csökkenését Magyarországon. Ezt a jó ügyet támogatja az egyesület JótéKonyha projektje is, melyhez idén a Borsodis kollégák is csatlakoztak.
„A fenntarthatósági hónap lezárásaként pedig elsősorban a Borsodi Sörgyár sikereiért felelős kollégáinknak szerettünk volna a témába illő, de könnyed szórakozást nyújtó programmal kedveskedni. Így esett a választás Magyarország népszerű improvizációs színházára, a Momentán Társulatra”. – nyilatkozta Besze Ágnes, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok vezetője. A Momentán Társulat tagjai a tőlük megszokott humorral, ötletességgel tarkítva dolgozták fel többek közt a „környezettudatosan gyártunk témakörét”, igazi közösségi élményt teremtve.
Kapcsolódó cikkeink
Triplázott a Borsodi – 2025-ben is Legjobb Munkáltató minősítést kapott
A Borsodi Sörgyár idén immár harmadik alkalommal kapta meg a…
Tovább olvasom >Fenntarthatósági jelentést adott ki a Borsodi
A Borsodi Sörgyár idén szeptemberben ismét megrendezte az immár hagyományos…
Tovább olvasom >Sörkülönlegességekkel fűszerezi meg a Borsodi az ünnepeket
Advent alkalmából idén immár második alkalommal találkozhatnak az érdeklődők a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >