Együtt a jó ügyekért: 1 millió forint összértékű termékadományt osztott szét a JYSK 5 civilszervezet között
A JYSK Magyarország Kft. és a Sharity Mobile Application Zrt. decemberben közös karácsonyi pályázatot indított, hogy segítséget nyújtsanak különböző civil szervezeteknek. A kezdeményezés célja az volt, hogy a vásárlókat és a lakosságot is bevonják a döntésbe, hiszen az ő szavazataik alapján választották ki az 5 nyertes szervezetet. A JYSK, amely köztudottan kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra, az Otthont Teremtünk Adományprogramjuk keretében összesen 1 millió forint értékű termékadományt osztott szét a nyertesek között, melyet január 9-én, ünnepélyes keretek között adtak át a díjazottaknak.

A pályázatra összesen 14 szervezet jelentkezett
A decemberi kezdeményezés célja az volt, hogy a JYSK és a Sharity Zrt. civilszervezeteket és vásárlókat vonjon be a JYSK Karácsonyi és Újévi kampányába, melyet az Otthont Teremtünk Adományprogramjuk keretében indítottak, így erősítve a JYSK szemléletét, hogy segítse azokat a közösségeket, ahol üzleti tevékenységük által is jelen vannak.
A vásárlói szavazás alapú versenyt 2024. december 2. és december 31. között rendezték meg, ahol a vásárlók a Sharity Applikáción vagy a weboldalon keresztül tudtak szavazni, hogy mely szervezetek kapják meg a JYSK termékadományokat. Az érvényes szavazatokat naponta egyszer lehetett leadni, a Sharity felületein közzétett és a JYSK által jóváhagyott videó megtekintésével.
A pályázatra összesen 14 szervezet jelentkezett, közülük az 5 legtöbb szavazatott begyűjtő között osztották szét az 1 millió forint összértékű termékadományt.
A vásárlói szavazatok alapján az első helyezett, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége lett, így ők nyerték meg a fődíjat, a bruttó 300.000 Ft-értékű JYSK termékfelajánlást. A második helyezettnek járó díjat a bruttó 250.000 Ft-értékű adományt a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete vette át. 3. helyen végzett a Új látásmód – Buda Környéki Látássérültek Egyesülete, ezzel bruttó 200.000 Ft-értékű termékfelajánlást nyerve. Végül 4. és 5. helyen, bruttó 150.000 Ft, és 100.000 Ft-értékű adományt nyertek a Világfa Waldorf Közhasznú, és az ELTE TÓK Hagyományőrző Alapítványok.
Az adományok január 9-én, JYSK ajándékutalvány formában kerültek átadásra, melyet a civil szervezetek a különböző összegek keretein belül, a JYSK áruházaiban tudnak levásárolni.
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nő a JYSK ecseri elosztóközpontjának régiós súlya
A JYSK ecseri elosztóközpontja 2025 áprilisától hetedik országként immár Ausztria…
Tovább olvasom >Trade marketing, az elengedhetetlen? – Szerelmem a trade marketing – idén is
A Trade Marketing Klub hagyományos, online konferenciája, a Szerelmem a…
Tovább olvasom >Egyre több bútorbolt és barkácsáruházlánc fogadja el a SZÉP Kártyát
Egyre több nagy bútorbolt és barkácsáruházlánc csatlakozik a SZÉP Kártya…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >