Együtt a babákért: fél évre elegendő pelenka adomány 260 család számára
A dm drogéria ötödik alkalommal szervezte meg „Együtt a babákért” elnevezésű karitatív programját, melynek célja a rászoruló kisgyermekes családok támogatása. A program során országszerte 260 család számára biztosított a drogéria fél évre elegendő pelenkamennyiséget, 20 millió Forint értékben. A családok kiválasztásában a dm együttműködő partnere a Magyar Katolikus Karitász.
Több százezer azon családok száma, akik krízis helyzetben élnek Magyarországon. Hatalmas segítséget nyújt számukra ez a program, hiszen a pelenka megvásárlása havonta több ezer forintos kiadást jelent. A dm idén 6500 doboz jumbo babylove pelenkát juttatott el a rászoruló családoknak, összesen 20 millió Forint értékben. „Azért is jó segítség ez, mert biztosan eljut ahhoz, akinek szánták, vagyis a kisbabához. A program nagyon népszerű a családok körében, hiszen egyedül ezen a programom keresztül juthatnak a rászoruló családok ilyen jellegű segítséghez.”- mesélt a programról Joubert Lászlóné a Karitász gazdasági vezetője.
A drogérialánc minden évben a karácsonyi időszakban, november, december hónapokban hirdeti meg népszerű kezdeményezését. Idén a drogéria 260 család válláról vette le fél évre a pelenka beszerzésének terhét és közel 800 kisgyermeket tudott támogatni. „A pelenka megvásárlása nagy anyagi terhet ró a családokra. Ennek a kiadásnak az átvállalásával szeretnénk gondtalanná, és örömtelivé tenni a baba érkezése utáni első hónapokat. A családok jelentős összeget tudnak így átcsoportosítani a háztartásban, amit életminőségük javítására fordíthatnak.” – nyilatkozta a kezdeményezésről Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere.
A családok kiválasztásában ez alkalommal is a Karitász volt a dm segítségére. Az országos hálózattal rendelkező szervezet a program indulása előtt részletes felmérést készített, így teljes képet kaptak a családok életkörülményeiről, és a rászorultság mértékéről. A kereskedelmi vállalat és a Karitász célként tűzte ki, hogy minden évben más családok részesüljenek az adományból, így évről évre egyre több helyre jut el a segítség.
A dm törzsvásárlói active beauty pontjaik felajánlásával segíthették a családokat. „A családok támogatása mellett örömmel tölt el bennünket az is, hogy vásárlóink is a kezdeményezésünk mellé álltak, közel hétezren ajánlották fel pontjaikat a program javára.”- nyilatkozta Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere. A törzsvásárlók a pontadományozásért cserébe egy plüss mackót kaptak ajándékba, mely jó cselekedetükre emlékezteti őket.
Kapcsolódó cikkeink
A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >5 millió forint támogatás a csepeli Kompánia Alapítványnak
A 10. dm Jótékonysági Focitorna szervezésével a drogéria 5 millió…
Tovább olvasom >Illóolajpiac új irányokkal: a tudatosság formálja a keresletet
Aromaterápiás roll-on, tudományos háttér, orvosi szemlélet, bio beszerzés és edukációs…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >