Egyszerűsödik az adalékanyagokra vonatkozó uniós szabályozás
Az új rendelkezések szerint az adalékanyagok esetleges káros hatását a csomagolásokon fel kell tüntetni.
Az Európai
Parlament elfogadta az élelmiszerekben található
adalékanyagokra, aromákra és enzimekre vonatkozó
irányelvcsomagot. Ennek értelmében az új,
egységes engedélyeztetést a jövően az
Európai Bizottság végzi az Európai
Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (EFSA)
tudományos véleménye alapján. Az új
adalékanyagok és aromák vizsgálata
mellett a már forgalomban lévőket is tesztelik, a
korábban engedélyezett anyagok egyelőre forgalomban
maradhatnak, de a vizsgálatok lezárása után
csak az új előírásoknak megfelelő termékek
lesznek az engedélyezett vegyületek listáján.
Új szabályozási elem, hogy a különböző
édesítő-, tartósító-, és
emulgeálószerek, antioxidánsok, ételszínezékek
és zselésítő anyagok csupán akkor
engedélyezhetők, ha biztonságosak, felhasználásuk
technológiailag szükséges, nem vezetik félre
a fogyasztót, sőt, azok előnyösek a fogyasztók
számára. A feldolgozatlan élelmiszereknél
egyáltalán nem lehet alkalmazni azokat, a bébiételeknél
pedig az édesítőket és a színezékeket
tiltják be.
Az egyes színezékcsoportokat nem
elég csupán feltüntetni a csomagoláson, a
velük kapcsolatos veszélyekre külön is
figyelmeztetni kell a vásárlókat. A gyártóknak
18 hónap áll rendelkezésükre a csomagolások
megváltoztatására.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >Túl vagyunk 2 millió visszaváltott palackon, de még vannak gondok
Az év eleje óta Magyarországon vissza lehet váltani a fém,…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: jó szezonra számítanak a csemegekukorica termelők
Idén jó szezonra számítanak a termelők, bőven jut a feldolgozóiparba…
Tovább olvasom >