Egyszerűbb lesz a könyvelők dolga
A könyvelők munkáját 50 százalékkal is gyorsíthatja az SDS Zrt. által kidolgozott felhőalapú rendszer. A számlák utaztatása és az adatok manuális rögzítése helyett a könyvelőprogramba beépített sdsys (Smart Document System) nevű csatolófelület használatával az adott cég csupán beszkenneli a beérkező vagy kiállított számlát, mely azonnal megjelenik a könyvelő programjában, kikerülve az adminisztrációs hibákat és gyorsítva a folyamatot. Mivel a számlák folyamatosan – nem pedig a cégek által havi elkönyvelésben – jelennek meg, nem halmozódnak és kallódnak az iratok a könyvelőirodában. A fejlesztés azokkal a könyvelőprogramokkal is működik, amelyek önmagukban nem rendelkeznek dokumentumkezelő vagy grafikus felülettel, a könyvelőknek semmilyen új technológiát nem kell megtanulniuk.
A magyar tulajdonban lévő, 2014-ben alapított SDS Zrt. becslése szerint bevételük a harmadik évben elérhetik az egymilliárd forintot is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Klímatűrő alternatíva a szántóföldeken: a földimogyoró lehet az egyik nyertese az éghajlatváltozásnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
