Egységes vadkárfelmérési útmutatót készít az agrárkamara
Egységes vadkárfelmérési útmutatót készít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a tervezet a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) szakmai és finanszírozói közreműködése mellett készült – közölte az agrárkamara az MTI-vel szerdán.
Az útmutató, amelynek tervezetét szerdán Sárváron, gazdafórumon mutatták be, fő célja, hogy hogy egyszerű, teljes körű, gyakorlatias legyen, és hogy a vadkár mértékének megállapítása objektíven történhessen.
A közlemény szerint Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke a fórumon elmondta: a vadkár témakörét a módosított vadászati törvény új alapokra helyezte. Ennek legfontosabb elemeként a jogszabály rögzíti: a vadállomány nemzeti érték és a természetes életközösségek része, megjelenése nem tekinthető rendellenességnek a mező- és erdőgazdasági területeken. Ezzel együtt azonban kiemelt figyelmet kell fordítani a vadkárok korrekt felmérésére és kezelésére is – mondta.
Hozzátette: a vadkárok felmérésében komoly előrelépést jelent majd az egységes vadkárfelmérési útmutató, amely a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének, illetve a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének vezetésével, a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara szakmai és finanszírozói közreműködése mellett készül – hangsúlyozta a NAK elnöke.
A tervezetet a NAK és az OMVK az agrártermelők és a vadászatra jogosultak szemszögéből megvizsgálja, és 2019. február végéig jelzik a munkacsoportok részére észrevételeiket és javaslataikat az útmutatók véglegesítéséhez – tette hozzá Győrffy Balázs.
Győrffy Balázs arról is beszélt, hogy Magyarország erdősültsége 21 százalék körüli, amelyet néhány évtizeden belül 27 százalékra kellene emelni. Ez a cél nem csak erdőtelepítéssel érhető el, a jövőben fontos szerepet kaphatnak az agrárerdészeti fásítások is. A NAK elnöke rámutatott: ez a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági területek eredményesebb hasznosítására jó lehetőséget ad. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil keresletre számíthatnak a magyar juhtartók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

