Egységben az erő és a Coop
Tavaly jórészt megvalósította 2006-ban elfogadott középtávú stratégiáját a Coop-csoport. Így megújult például az informatikai rendszer, amely képes a különféle szintek között azonos adattartalommal kommunikálni. Kiemelt figyelmet fordítottak a hálózatfejlesztésre és az integrált logisztikai rendszerre.A gazdasági folyamatok nem érintették érdemben a Co-op-csoport fejlesztéseit, amelyek három kiemelt területen zajlottak – ismertette Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója. Az első terület az informatika, ahol már évek óta folyik a korszerűsítés.
– Azt a célt tűztük ki, hogy a Coop-hálózaton belül fejleszszünk ki és terjesszünk el egy olyan informatikai rendszert, amely képes a különféle szintek (boltok, vevőközpontok, régiós központok és a Co-op Hungary Zrt.) között azonos adattartalommal kommunikálni, és amelynek az alapja a boltokban lévő vonalkódos pénztárgéprendszer. A fejlesztésen sikeresen túl vagyunk, már a kiterjesztési fázisnál tartunk. Úgy tervezzük, hogy 2009-ben a forgalom több mint 80 százaléka az új, integrált rendszereken keresztül zajlik majd – tájékoztatott Murányi László. Hozzáfűzte: már működik a közös adattárházuk és közös törzsük a Co-op Hungary szintjén. Utóbbi körülbelül százezer cikket tartalmaz, amelyek azonos termékazonosítást jelentenek. A másik nagy eredmény, hogy elkészült az a közös adattárház, aminek alapján speciális áruforgalmi jelentések készíthetők. Murányi László úgy látja, óriási lehetőségek állnak előttük, már vannak olyan vevőközpontjaik is, ahol minden az integrált rendszeren keresztül működik. Most azon dolgoznak, hogy megoldják az elektronikus számlázást, amely szintén jelentős megtakarításokat hozna.
– Tavaly a Coop-üzletlánc szintjén kiemelten kezeltük a hálózatfejlesztést is. A teljes bolti kör felmérését követően testre szabottan határoztuk meg az egyes boltok fejlesztési irányait. A jövőben is kiemelt fontosságúnak tartjuk a boltok külső-belső megújítását, technológiai fejlesztését – közölte Murányi László.
A csoport csaknem háromezer boltjának ellátását ma egy integrált logisztikai rendszer végzi. Ugyanakkor a kihívások ezen a területen is érzékelhetők. Részben új területek logisztikai lefedését kell megoldaniuk a jövőben, például a fagyasztott termékek, zöldségek, gyümölcsök esetében, másrészt a meglevő bázisaikat is tovább kell fejleszteniük úgy, hogy növelik a működés hatékonyságát. Ennek érdekében nemrégiben készült el a csoport jelenlegi logisztikai rendszerét átvilágító tanulmány, amely javaslatokat is megfogalmaz a tulajdonosi kör számára a lehetséges további fejlesztésekről.
A saját márkás termékkör nagy erőssége a Coop-láncnak. A csoport márkatermékprogramja az indulás óta látványosan fejlődik, 2007 végén már közel hétszázötven terméket forgalmaztak, szinte minden élelmiszer- és vegyiáru-kategóriában. A Coop-üzletláncon belüli – közel 20 százalékos – részarányuk meghaladja a más hazai hálózatoknál jellemző tizenhat-tizenhét százalékot. Idén megkezdik a speciális kategóriák forgalmazását is a PL választékában. Ebbe a körbe tartoznak például a biotermékek.
A Coop-üzletlánc választékénak nagyjából 80 százalékát Magyarországon gyártott termékek adják.
– A beszállítói kapcsolatok fejlesztése, alakítása során a hatékonyság növelése a célunk. Kevesebb jogcím alkalmazásával, a költségek csökkentésére irányuló közös projektekkel (EDI, számlázás stb.) tartjuk meg és növeljük versenyképességünket. A beszerzési tárgyalásokon az a cél, hogy a Coop-csoport piaci nagyságrendjéhez, vásárlásához járó piaci feltételeket kialkudjuk – egészítette ki az elmondottakat a vezérigazgató.
2008-ban a Coop-csoporton belül még nagyobb szerepe lesz a társaságaik közötti együttműködés javításának és az együttműködésből fakadó előnyök kihasználásának. Ezen túl természetesen az egyik fő célkitűzésük, hogy az erősödő versenyben piaci részesedésüket megőrizzék.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt kapnak a rászoruló
Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel…
Tovább olvasom >Már itthon is elérhető Dirk Rossmann önéletrajzi írása
A klímakatasztrófával foglalkozó oköthrillerei után megjelent magyarul Dirk Rossmann, a…
Tovább olvasom >