Egyre többen kíváncsiak a Kézműves Magyar Ízek Vásárára
Mintegy 15 000-en látogattak ki a Millenárison másodszor megrendezett Kézműves Magyar Ízek Vásárára november 18–20. között. A hazai és határon túli termelők legkülönlegesebb mézeit, lekvárjait, húskészítményeit, szörpjeit, sajtjait és édességeit kóstolhatták- és vásárolhatták meg az érdeklődők a Kézműves Magyar Ízek Kft. és a Human Telex Reklámügynökség szervezésében lezajló ízmustrán.
Évente mintegy 550 milliárd forintot költenek a fogyasztók azokra a termékkategóriákra, amelyek a Kézműves Magyar Ízek Vásárának is a palettájába tartoznak. Azonban fontos lenne, hogy ennek minél nagyobb része maradjon a magyar termelőknél, hiszen ennek gazdaságélénkítő hatása – különösen recesszió idején – sem elhanyagolható.
„Nem véletlen, hogy mind a vásár kommunikációjában, mind a rendezvény konstrukciójában erre helyezzük a legnagyobb hangsúlyt. Például a résztvevő 121 termelőnek most sem kellett helypénzt fizetnie” – említette Hajnal Tamás, a szervező Human Telex Reklámügynökség vezetője.
Az ízmustrát már hagyományteremtően Schmittné Makray Katalin fővédnök harangkongatással nyitotta meg. A rendezvényen leadott szavazatok alapján novemberben a látogatók kedvenc termelője Mircz Nárcisz sajtmester lett. Másodiknak Sáfrány László füstölt pisztrángkészítőt, míg harmadik helyezettnek az erdélyi Gáll Erzsébet szörp- és lekvárkészítőt választották.
„A vásár azért különleges, mert itt minden terméket személyesen az előállítótól lehet megvásárolni, ezáltal sokkal személyesebb, mint egy nagyáruház, ahol csak a polcról emeljük le az élelmiszert. A tervek szerint a jövő húsvétkor ismét jelentkező rendezvényen majd az ünnepi különlegességek bemutatására helyezzük a hangsúlyt” – emelte ki Pap Krisztián, a Kézműves Magyar Ízek Kft. ügyvezetője.
A rendezvényhez ezúttal egy akció is társult: minden látogató a belépőjegyének árából 1000 forintot levásárolhat az októberben megnyitott Kézműves Magyar Ízek Márkaboltban, ahol mintegy 100 belföldi és határon túli magyar termelő által előállított 800 terméket árusítanak, 10-12 tonnás folyamatos raktárkészlettel – közöttük olyan különlegességekkel, mint például a vízibivaly szalámi, faszenes, tufapincében érlelt sajt, vagy a fehérszarvasgombás sárgadinnye lekvár.
A márkabolt nyitás egy nem mindennapi kezdeményezés kiindulópontja is volt, hiszen innen indult az a többhelyszínes kóstolóturné, amelynek keretein belül 3000 embert szavazatát gyűjtötték össze. A turné állomásain a következő kategóriákban lehetett szavazni: mézek, lekvárok, húsok, szörpök, sajtok. Ezekből a csoportokból a voksok alapján a szervezők összeállították Magyarország kedvenc ízkosarát, amely a hivatalos végeredmény szerint most novemberben a következő termékekből állt össze: selyemfűméz, som lekvár, aszalt szilva szörp fahéjjal, ladányi büdöske sajt és hagyományos sertés vékonykolbász.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >