Egyre többen kérik a csomagátvételi pontokra a rendeléseiket
A Behavioural Insight Team csapata azt vizsgálta meg egy kísérlet keretében, hogy milyen dizájnok segítenék a vásárlókat abba az irányba noszogatni, hogy inkább csomagátvételi pontokra rendeljék a termékeiket, mint házhoz – idézi a kutatást a G7.

Kevesebb üzemanyag fogy, ha a futár egy címre visz mindent
Ez a megoldás azért jobb, mert a futárnak sok egyedi cím helyett egy helyre kell elvinni minden terméket, így üzemanyagból is kevesebbet fogyaszt. Az sem mellékes, hogy a kiszállításhoz használt furgonok is csak egy ponton állnak meg, ahol általában erre úgy van lehetőségük, hogy nem zavarják a forgalmat.
A vásárlónak előnye származhat abból, hogy nem kell egy megadott időpontban otthon lennie, ráadásul sok városban nagyon közel van mindenkihez egy-egy ilyen csomagpont. A kísérletet Londonban végezték el, ahol a csomagpontok a legtöbb esetben nagyon könnyen megközelíthetők.
Ezt az információt fel is használták az egyik dizájnnál. Minden esetben házhozszállítás és csomagpont közül választhattak a résztvevők. Az egyik esetben kihangsúlyozták, hogy milyen közel van a csomagpont és így bármikor átvehetik a rendelt terméket. A másik esetben azt jelenítették meg, hogy mennyivel jobb a környezetnek, ha csomagpontra rendelik a csomagot. Míg a harmadik esetben egyszerűen csak a csomagpont opció volt az alapértelmezett választás. Mindegyik esetben többen választották a csomagpontot, mint azok a résztvevők, akiknél a fentiek közül egyik dizájn sem jelent meg (csak szimplán választaniuk kellett a két opció közül).
A legerősebb motivációnak azonban a környezetvédelmi üzenet bizonyult, ebben az esetben kétszer annyian választották a csomagpontos opciót, mint a házhozszállítást. A kísérletben arra is kíváncsiak voltak, hogy különböző termékek esetén vajon máshogy döntenek-e a vásárlók. Volt, akinek pólóról, laptopról vagy 4 párnáról kellett eldöntenie, hogy hogyan venné át. Meglepő módon nem volt nagy különbség abban, hogy mennyien választják a csomagpontot vagy a házhozszállítást. A póló esetében minimálisan nagyobb eséllyel választották a csomagpontot, de meglepően hasonló arányban választották ezt az opciót akkor is, ha a másik két féle termékről volt szó.
Mivel rengeteg várost érintenek már most a kiszállítással kapcsolatos problémák és ezek csak fokozódni fognak a jövőben, ezért a londoni eredmények mindenkinek tanulságosak lehetnek. Ráadásul az a fajta dizájn változtatás, hogy egyszerűen csak kiemelik a csomagpont környezeti előnyét, szinte semmilyen befektetést nem igényel, de a kiszállító cégeknek, a társadalomnak és adott esetben még a vásárlónak is nagy előnyt jelenthet, ha egyre több kiszállítás történik ilyen pontokra és nem teljesen az ajtóig.
Kapcsolódó cikkeink
Közel 3,5 milliárd euróért veszi meg a DoorDash a Deliveroo-t
Amerikai riválisa, a DoorDash tulajdonába kerül a brit székhelyű étel-házhozszállító,…
Tovább olvasom >2,6 milliárd eurós forgalmat ért el az Allegro 2024-ben
7%-kal nőtt és 2,6 milliárd eurós árbevételt ért el a…
Tovább olvasom >Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >