Egyre több ízesített alkoholmentes és különleges sört gurít le a magyar
A sör magyarországi kiskereskedelmi forgalma értékben változatlan maradt 2015-ről 2016-ra, mennyiségben pedig 1 százalékot csökkent. A jellemzően július-augusztusra koncentrálódó, nagy szezonalitású kategóriából értékben 133 milliárd forint fogyott tavaly. A sörkülönlegességek, kézműves sörök, valamint az alkoholmentes ízesített sörök „mentek nagyot” egyik évről a másikra, 20 százalékot meghaladó mértékben nőtt forgalmuk, derül ki a Nielsen 90 élelmiszerkategóriát mérő kiskereskedelmi indexéből. Az itthon még mindig különlegességnek számító cider forgalma értékben 15 százalékkal, mennyiségben 17 százalékkal emelkedett.
Szeretik a magyarok a sört: értékben a feldolgozott hús után ebből fogy a legtöbb a kiskereskedelemben: éves mennyisége tavaly megközelítette a négymillió hektolitert. Ugyanakkor összfogyasztása erőteljesen időjárásfüggő. Míg 2015-ben kiugrott a fogyasztás, a tavalyi enyhébb nyár minimális értékbeli és mennyiségi csökkenést eredményezett éves szinten.
A 2016-os július-augusztusi főszezonban az időjárás gyártókra kedvezőtlen alakulása miatt az értékbeli csökkenés mértéke 4 százalék fölött volt, és mennyiségben közel 6 százalékkal kevesebb alkoholos és alkoholmentes „folyékony kenyér” csúszott le országos szinten, ez 43 000 hektoliterrel marad el a 2015-ös volumentől.
A Nielsen adataiból az is kiviláglik, hogy bejöttek a gyártóknak az kézműves és különleges sörök. Értékben 25 százalékkal, mennyiségben 20 százalékkal nőtt forgalmuk, és a teljes piacból hat százalékot hasítanak ki. A sörmixek piacán pedig különösen az alkoholmentes szegmens népszerűsége szembeötlő: minden száz értékesített, ízesített sörből 48 alkolholmentes, ez 10 százalékkal haladja meg a 2015-ös adatokat. Az ízesített, alkoholmentes sörök között a legnépszerűbb ízek a citrom, lime-menta, grapefruit, bodza-citrom és bodza, melyek ily módon a többi üdítőital kategóriával veszik fel a versenyt.
„Legdinamikusabban fejlődő szegmens az ízesített, alkoholmentes sörmixeké, és ez összességében hosszú távon hatással lehet a teljes üdítőital-piacra is” – mondta Séra Kata, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. „Jóllehet, a sörfogyasztásnál továbbra is az alacsony árfekvésű sörök viszik a prímet, figyelemreméltó a sörkülönlegességek és kézműves sörök iránti megnövekedett kereslet, ez utóbbiak piaci részesedése 3 százalékra nőtt.”
A még mindig különlegességnek tekintett cider kiskereskedelmi forgalma is erőteljesen fejlődik: közel hárommilliárd forint értékben fogyott belőle tavaly, mennyiségben ez 34 ezer hektoliter. Fogyasztásban vezet az alma, alma-piros gyümölcs és körte ízesítésű cider. (Forrás: Nielsen)
Kapcsolódó cikkeink
Felvették a cseh szellemi örökség listájára a csehországi sörkultúrát
Felvették a cseh szellemi kulturális örökség listájára a csehországi sörkultúrát…
Tovább olvasom >A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >Közel 5 milliárd euróval járul hozzá a spanyol gazdasághoz a Heineken
A Heineken 2023-ban 4,84 milliárd euróval járult hozzá a spanyol…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >