Egyre több a robot az amerikai gazdaságban
Minden eddiginél több robotot telepítettek tavaly az amerikai vállalatok. A robotok egyre olcsóbbak és sokoldalúbbak, így elérhetővé válnak a kisebb vállalatok számára is és megkezdődhet a térhódításuk az autógyárakon kívül – írja a portfolio.hu.
Tavaly összesen 28 478 darab robotot szállítottak le az Egyesült Államokban a Reuters értesülései szerint, 16 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az értékesítések minden szektorban emelkedtek, amit a „Fejlett Automatizációért Szövetség” (Association for Advancing Automation) figyelemmel kísér, kivéve az autószektort, ahol a gyártók visszavágták a megrendeléseiket, miután lezártak a nagy fejlesztéseket az új teherautó modellekhez. Tavaly az értékesítések kevesebb mint fele, 49 százaléka ment az autógyártókhoz, szemben az egy évvel korábbi 60 százalékhoz képest és 2010 óta először fordult elő, hogy a szektor kevesebb mint a felét adta.
Az élelmiszer-és fogyasztási javak szektorban 60 százalékkal ugrottak meg a robotok értékesítései az előző évhez képest, a félvezetőgyárakban és az elektronikai gyárakban pedig 50 százalékkal.
A vállalatokon nő a nyomás, hogy csökkentsék a munkaerőköltségeiket a feszített munkaerőpiacon. Több amerikai vállalat tervezi, hogy visszatelepíti a gyártást Ázsiából az Egyesült Államokban, válaszolva Donald Trump kereskedelmi háborújára, ennek pedig legjobb módja, ha versenyképesek akarnak maradni a magasabb amerikai munkaerőköltségek mellett, az az automatizáció.
A szövetség alelnöke szerint az automatizáció már rég túllépett a „hagyományos” alkalmazásai területein, mint amit az autógyárak összeszerelési munkálatai, vagy a raktárakban való felhasználásuk. A Metro Plastics Technologies nevű, mindössze 125 főt foglalkoztató cég például, többek között hangulatgyűrűket készít, tavaly márciusban megvette az első robotját. a gép feladata, hogy az elkészült termékeket a futószalagról a minőségellenőrökhöz vigye. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Új kólát vezet be a Coca-Cola
A Coca-Cola bejelentette: idén ősszel új termékkel bővül az amerikai…
Tovább olvasom >Steril legyekkel védekezik Amerika a húsfaló parazita ellen – újra leállt a mexikói állatexport
Újra felfüggesztette a mexikói élőállat-importot az Egyesült Államok, miután ismét…
Tovább olvasom >Fitch: élénkülő világgazdaság a vámháborús enyhülés nyomán – Kína és az USA húzhatja a növekedést
A vártnál erősebb gazdasági teljesítményre számít 2025-ben a Fitch Ratings:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >