Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója
Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A pénzügyminiszter ismertette: 2019-ben tovább emelkedett 8 millió forintról 12 millió forintra az alanyi áfamentesség értékhatára, ami így megegyezik a kata bevételi határával. A katát választó vállalkozás főszabály szerint havi ötvenezer forint megfizetésével az összes adó és járulékterhét letudja, és a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásaira is jogosultságot szerez – tette hozzá.
Felidézte, hogy az Európában is példaértékűnek számító adótípus 2013 január elsejével indult, akkor 76 ezren választották. Mára Magyarország legnépszerűbb adófajtájává vált. Kezdetben a bevételi határ hatmillió forint volt, ez megduplázódott. Idéntől sokkal egyszerűbbé és kedvezőbbé vált a szabályozás, hiszen a kata és már az alanyi áfamentesség bevételi határa is 12 millió forint. Az általános forgalmi adó alanyi mentességénél a bevételi határ növeléséhez uniós egyeztetés kellett – idézte fel. A kormány az uniós tárgyalások során elérte, hogy a kisvállalkozásoknak évi 12 millió forintos értékhatárig nem kell áfát felszámítaniuk és fizetniük, és áfa bevallást sem kell benyújtaniuk.
Az alanyi mentességet választó katás vállalkozásoknak 2020-ban kell majd egy nyilatkozatot benyújtaniuk a 2019-es évről, ami szintén jelentős könnyítés – mondta.
Közölte azt is, hogy a napokban minden katás vállalkozót emailben tájékoztat a Pénzügyminisztérium a kedvező változásokról.
Az adórendszer fejlesztését ösztönző kormányzati lépésekkel az unió tagállamai között Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, harmadik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó. Az adóhivatal már harmadik éve készíti el a magánszemélyek adóbevallását. Idén az érintettek köre az egyéni vállalkozókkal bővül – sorolta a miniszter.
A jövőben is folytatják a vállalkozásokat érintő adó- és adminisztrációs terhek csökkentését – mondta Varga Mihály.
Kérdésre válaszolva elmondta: a nyugdíjelőtakarékossági kötvény kibocsátásának elindítását idén az első félévben tervezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >Így fékezné meg ez EU a Temut
Az Európai Bizottság új javaslata szerint 2025-től 2 eurós kezelési…
Tovább olvasom >Német városok tucatjai terveznek adót kivetni az egyszer használatos csomagolásokra
Egyre több német város fontolgatja, hogy adót vezet be az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >