Egyre népszerűbb a háztáji gazdálkodás
A háztáji gazdálkodás kezd mindinkább kedveltté válni, az emberek felismerik, hogy nem igaz az érvelés, miszerint olcsóbb a boltban megvenni az élelmiszert – mondta az agrártárca vezetője csütörtökön a témában Gödöllőn tartott tanácskozáson.
Fazekas Sándor elmondta, hogy jelenleg közel 1 millió háztartásban végeznek valamilyen, az öngondoskodást szolgáló, a család asztalára kerülő zöldséget, gyümölcsöt, tojást és húst előállító tevékenységet. Eközben a gazdák száma félmillióra tehető.
A miniszter szerint a pozitív szemléletváltozást jelzi, hogy az idén eddig 19 ezren jelentkeztek újonnan őstermelőnek.
A kormány többféle módon segíti a háztáji gazdálkodás erősítését, ezek közé tartozik például a start munka program, a burgonya program beindítása, a helyi piacok életre hívásának szorgalmazása – tette hozzá.
A cél, hogy további több 100 ezer háztartás kapcsolódjon be a háztáji gazdálkodásba – jelentette ki Fazekas Sándor.
Aláhúzta, a világ két irányba halad egyszerre. Növekszik a mesterségesen előállított, ízfokozókkal teletömött olcsó tömegélelmiszerek aránya, másrészt nő az igény az egészséges, valódi termékek iránt. A háztáji gazdálkodás kiteljesedése ez utóbbi irányzatot erősítheti – mondta a miniszter.
A tanácskozáson Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem dékánja arról szólt, hogy a felsőoktatási intézményben növekszik a mezőgazdasági szakok iránt érdeklődő fiatalok aránya. Például a mezőgazdasági mérnöki karra az idén 800-an iratkoztak be, ami 30 százalékos emelkedést jelent. A leendő mérnökök döntő többsége olyan családból érkezett, amely gazdálkodással foglakozik – emelte ki a dékán. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >