Egyre nehezebb a pénzhamisítók dolga
Az MNB még 2014-ben kezdte el a forint bankjegyek cseréjét. A megújult bankjegyek biztonsági elemei így ma már jóval összetettebb, komplexebb védelmet nyújtanak az esetleges hamisítások ellen, mégis akadnak olyanok, akik továbbra is próbálkoznak – olvasható a penzcentrum.hu-n.
A jegybank első körben a 10 000, aztán a 20 000 forintos címleteket újította meg, majd ezt követte 2017. március elsején a 2 000 és 5 000 forintos bankjegyek cseréje, tavaly augusztustól az 1000-es, most pedig az 500-as van soron.
A forintbankjegyek hamisítása továbbra is kedvező mértékű.
Egymillió darab forgalomban lévő bankjegyre mindössze 1,5 darab hamisítvány jut. 2018 első félévében alig több, mint 300 db hamis forintbankjegyet vizsgáltak a jegybank szakértői, ami nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten jónak számít – tudtuk meg a Magyar Nemzeti Bank Kommunikációs Osztályától. Ahogy látszik, az előző években is folyamatos csökkenés tapasztalható.
A csekély mennyiségben előforduló forint hamisítványok többsége (több mint 80 százaléka) a magasabb értékű címletek, főként a 10 000 és 20 000 forintos bankjegyek közül került ki, ám míg 2016-ban a húszezresek voltak népszerűek, addig tavaly már inkább a tízezreseket sokszorozták illegálisan. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Importőrök árazási gyakorlata a GVH fókuszában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: a mesterséges intelligencia a pénzügyi rendszer új motorja lehet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ünnepek alatti kibercsalások elleni kampányt indított az MNB
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kibervédelmi befektetések is az AI-ra fókuszálnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
