Egyre kevesebb változó kamatozású hitelt veszünk fel
Egyre kevesebb változó kamatozású hitelt vesznek fel az emberek, ezzel együtt megnőtt a fix kamatozású, biztonságos hitelek aránya 2018-ban – mondta Trencsán Erika, a BankRácio.hu hitelszakértője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című és az M1 aktuális csatorna közös műsorában.
Hozzátette: a fix kamatozású hitelek számának növekedése a 2017-ben megjelent fogyasztóbarát megjelölésű lakáshitellel, illetve a tavaly októberi jogszabály-szigorítással magyarázható.
Felidézte: a szigorítás szerint minél hosszabb ideig fixálja törlesztését az adós, annál inkább terhelhető jövedelme törlesztőrészlettel. A bankok elsődleges célja, hogy a kihelyezett hitelt az adós biztonságban vissza tudja fizetni a futamidő alatt – fűzte hozzá.
Kiemelte: a 2018-as novemberi hitelkihelyezések csak 6 százaléka volt változó kamatozású.
A tavalyi évben emelkedni kezdtek a kamatok, a változó kamatozású adósok pedig jól látják, hogy ha ez a bővülés tovább folytatódik, akkor veszélyes helyzetbe kerülhetnek – mutatott rá Trencsán Erika. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország 2026 – a stagnálásból való fordulat, de nyitott kockázatokkal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szinte csak lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Százezreket érhet idén a lakáshiteleseknek a minimálbér-emelés és az egészségpénztár kombinációja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
