Egyre kedveltebbek a helyi élelmiszerek
Egyre kedveltebbek a helyi élelmiszerek, amit az is jelez, hogy a korábbi 6-8 százalékról 8-12 százalékra emelkedett arányuk a fogyasztáson belül – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.
Tóth Katalin az Anyaföld (Terra Madre) Napján tartott szakmai rendezvényen – amelyen a hagyományos termékeket előállító közösségekről emlékeznek meg világszerte – megerősítette, hogy a szaktárca tovább kívánja javítani azokat a feltételeket, amelyek eredményeként a helyi előállítású tradicionális élelmiszerek még egyszerűbben juthatnak a piacra.
Ezért a minisztérium szorgalmazza, hogy minél több helyi, hagyományos termékeket árusító piac nyíljon országszerte és ösztönözni kívánja, hogy a magyar fogyasztók minél szélesebb köre ismerje meg a helyi élelmiszerek fogyasztásával járó előnyöket. Ehhez kapcsolódik az a mostani szakmai rendezvény is, amelyet az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága szervezett a VM támogatásával – mondta a helyettes államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >