Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéki idegenvezetők
Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kedden megjelent pályázatának köszönhetően.
A Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség szerdai közös közleménye szerint a pályázat keretösszege 300 millió forint és augusztus 7-ig lehet jelentkezni; a támogatást még az idén folyósítják.
A felhívás keretében a vidéki Magyarország valamely turisztikai szempontból értékelhető attrakciójáról fényképes mellékleteket tartalmazó szöveges pályázatot kell beadni, amely a jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség értéktárát gazdagítja.
Közölték azt is, a felhívásra jelentkezhet minden vidéki, idegenvezető igazolvánnyal rendelkező természetes személy, egyéni vállalkozó és idegenvezetésre jogosult jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amely tavaly ilyen tevékenységet folytatott Magyarországon, és jelenleg is fenntartja azt.
Az is pályázhat, aki a koronavírus járvány miatt az idei év márciusa óta felfüggesztette a tevékenységét, de egy idegenvezető csak egyszer veheti igénybe a vissza nem térítendő támogatást.
A felhívás részleteiről a pályázók tájékozódhatnak például a www.kisfaludyprogram.hu weboldalon – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordévet zárhat a magyar turizmus – 1000 milliárdos szállásdíjbevétel, 1000 milliárdos reptérfejlesztés készül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális fejlődés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a nyarat követően sem lassít, szeptemberben közel 33,2 milliárd forintot költöttek az emberek, 7 százalékkal többet, mint tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elindult a 10. Olasz Gasztronómiai Világhét – az olasz ízek, kultúra és innováció ünnepe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordévet zárhat a magyar turizmus – 1000 milliárdos szállásdíjbevétel, 1000 milliárdos reptérfejlesztés készül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fröccsenésmentes piszoár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

