Egymillió adag ételt adományoz a brit Aldi rászorulóknak a nyári szünetben
Az Aldi tovább bővíti jótékonysági kezdeményezései körét: a diszkontlánc vállalta, hogy a nyári iskolai szünet alatt több mint egymillió adag ételt juttat el rászoruló családokhoz az Egyesült Királyságban.
A diszkontlánc a Neighbourly közösségi adományozási platformmal együttműködve osztja szét az áruházakból származó felesleges élelmiszereket jótékonysági szervezeteknek és élelmiszerbankoknak – írja a Grocery Gazette.
Az Aldi az év eleje óta már több mint 8,8 millió adag ételt adományozott, és a mostani akcióval folytatja közösségi szerepvállalását. Emellett a vállalat nemrég utalványprogramot is indított, hogy a nyári szünet alatt segítséget nyújtson a gyermeket nevelő szülőknek.
Mint Luke Emery, az Aldi UK fenntarthatósági igazgatója elmondta, a vállalat tisztában van azzal, hogy a nyári szünet sok család számára megterhelő időszak lehet, ezért mindent megtesz azért, hogy a Neighbourlyvel folytatott együttműködésen keresztül segítséget nyújtson az arra rászorultaknak.
Az adományozásban a vásárlók is bekapcsolódhatnak: az Egyesült Királyságban található Aldi üzletek közösségi gyűjtőpontokat biztosítanak az adományok számára.
Steve Butterworth, a Neighbourly vezérigazgatója szerint a nyári szünet mindig az egyik legnagyobb kihívás a jótékonysági szervezetek és élelmiszerbankok számára, és az Aldi nagylelkű támogatása kulcsszerepet játszik abban, hogy minél több család részesülhet segítségben.
Az Aldi emellett vállalta, hogy 2031-re 20 millió fontra növeli az angliai Teenage Cancer Trust támogatását, a 2027-ig korábban kitűzött 15 milliós célt felülmúlva.
Kapcsolódó cikkeink
Ámon Olivér driftelt az ALDI parkolójában – reklám lett a vége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Öt év alatt 70%-ra növelné a brit Lidl a megmentett élelmiszerek arányát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >HelloFresh: az utragyors receptdobozokat keresik a britek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Barcelonában nyit új marketingközpontot a Shein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új, multiszenzoros kampányt indított a Carrefour Polska
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egészséges snackkel célozza a dél-amerikai piacot az Arla Foods Ingredients
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


