Egymilliárdos áfacsalás a szlovák tejjel üzletelőknél
Szolnokon adónyomozók leplezték le azt az évek óta jól működő bűnszervezetet, mely külföldi tejjel üzletelve több száz milliót csalt el az államtól.
– Három férfit és egy nőt helyeztek előzetes letartóztatásba az ügy kapcsán – mondta el a Szoljon.hu kérdésére dr. Jánvári-Stefán Regina főhadnagy, a NAV sajtószóvivője. – A különösen nagy értékű adócsalásra egy szolnoki cég átvizsgálásánál bukkantak a nyomozók.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy budaörsi telephelyű cég Szlovákiából szerzett be tejet, amelyeket kisebb magyar vállalkozások közreműködésével hipermarketeknek értékesített. Az eladott terméket ÁFÁ-val terhelten adták tovább, amely után nem fizették meg az adót. Az elmúlt két évben közel egymilliárd forintot csaltak el az állami kasszából.
Az eset kapcsán elfogtak négy személyt, illetve zároltak 280 millió forintot érő vagyont, magyar és szlovák bankszámlákat, készpénzt, ingatlanokat és gépjárműveket a pénzügyi nyomozók. (szoljon.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >