Egymilliárd forintos beruházással növelné kapacitását a csomagolóanyagokat gyártó Sz. Variáns
Egymilliárd forint értékben beruházások megvalósítását tervezi a következő öt évben a papíralapú csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó Sz. Variáns Csomagolástechnikai Kft., a fejlesztésekkel növelnék a vállalat kapacitásait, és tovább javítanák termékeik minőségét.
Szakál János ügyvezető-tulajdonos tájékoztatása szerint három ütemben, mintegy 720 millió forintért szereznének be termeléshez szükséges eszközöket, további 300 millió forintot pedig debreceni telephelyük fejlesztésére, bővítésére fordítanának.
Az 1994-ben alapított Sz. Variáns Kft. árbevételének mintegy 80 százalékát a kiskereskedelemben kapható termékek csomagolása, valamint a merevfalú dobozok és a marketingcélú csomagolások adják. Az ipar teljes területére szállítanak, a többi között az édesiparnak, a porcelániparnak és az elektronikai iparnak. A kapacitás, a hatékonyság, illetve a termékkínálat növelése érdekében az elmúlt években 720 millió forint értékben, 50 százalékos uniós, illetve magyar pályázati támogatással szereztek be új gépeket.
Az ügyvezető-tulajdonos úgy látja, hogy a csomagolástechnikai piac előtt álló legnagyobb kihívás a digitális technológiára átállás.
A vállalat tevékenysége során törekszik a megújuló energia legalább 80 százalékos használatára. Folyamatban van a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése, és a jelenlegi 50 kilowatt (kW) teljesítményű napelem-parkjukat további 100 kW teljesítménnyel szeretnék bővíteni.
A cég termékeivel jelen van Németországban, Romániába, Szlovákiában és Nagy-Britanniában is. Az export jelenleg éves árbevételük mintegy 20 százalékát teszi ki, terveik szerint ezt az arányt 40 százalékra növelnék 2029-re.
Az Sz. Variáns Kft. árbevétele 2022-ben meghaladta az 1,87 milliárd forintot, míg 2021-ben az 1,38 milliárd forintot. Adózás utáni eredménye 2022-ben 278 millió forint volt a 2021-es 220 millió forint után.
Az alapanyagok drágulása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2022 második felében és 2023-ban visszaesett a termelés volumene. A várakozások szerint a társaság árbevétele az idén megközelíti majd a 2022. évi szintet, de még elmarad az előző évekétől – jelezte Szakál János.
A cég 75 alkalmazottal, valamint 100 megváltozott munkaképességű alvállalkozóval dolgozik, akik a nagyobb hozzáadott értékű csomagolóeszközök gyártása esetén a kézi műveleteket, például a hajtogatási, ragasztási, kasírozási munkákat végzik.
Kapcsolódó cikkeink
Az employer branding és a csomagolástechnika új korszaka az Sz. Variánsnál
Az ipari digitalizáció nem csupán gépekben, hanem a gondolkodásmódban is…
Tovább olvasom >Megnövelten hőálló PET-csomagolóanyagot fejlesztett a Pro Form Kft. és a Műegyetem
Közösen fejlesztett megnövelt hőállóságú PET-csomagolóanyagot a Pro-Form Ipari és Kereskedelmi…
Tovább olvasom >Új, innovatív növényvédőszer csomagolás a Syngentától
A Syngenta 2019-ben csatlakozott ahhoz a széleskörű iparági összefogáshoz, mely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >