Egymilliárd forint maradt a SZÉP-kártyákon
Valamivel több mint egymilliárd forint maradt a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a 2014-es befizetésekből, amelyek felhasználási határideje május 31-én járt le – derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók csütörtöki tájékoztatásából.
Az OTP SZÉP-kártya egyenlegek 98,7 százalékát sikeresen felhasználták a kártyabirtokosok, májusban több mint 1,3 milliárd forintot fordítottak pihenésre és szórakozásra a 2014-es juttatásokból, így 764,5 millió forint maradt a kártyákon. Az OTP közölte: a 2014-es juttatásokkal az elmúlt két évben több mint 56,9 milliárd forint élénkítette a hazai vendéglátást és turizmust.
A K&H SZÉP-kártya tulajdonosok az utolsó hónapban több mint 130 millió forintot használtak fel a május 31-én lejáró keretösszegből, ezzel 122,3 millió forint maradt a lejáró utalványokon. A kártyákon fel nem használt összeg 41 százaléka a szállás, 31 százaléka a vendéglátás, 28 százaléka pedig a szabadidő alszámlán maradt. A visszautalás 17 858 kártyatulajdonost és 1339 munkáltatót érint – közölte a bank.
Az MKB SZÉP-kártyákon a 2014-ben átutalt keretösszegből 164,25 millió forint maradt 26 955 kártyán. A legtöbb fel nem használt juttatás, 66 millió forint a vendéglátás, 54 millió forint a szállás, 44 millió pedig a szabadidő alszámlán maradt.
A 2014-ben feltöltött, de május 31-ig fel nem használt összeget a pénzintézetek az erre vonatkozó kormányrendelet értelmében elkülönítik a kártyabirtokos SZÉP-kártyáján, és visszautalják az eredeti feltöltést végző munkáltatónak.
Tavaly a SZÉP-kártya birtokosok 910 millió forintot hagytak kártyáikon, ami 450 millió forinttal volt kevesebb, mint az előző évben lejárt összeg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szeptembertől jön a digitális SZÉP-kártya – nő a keretösszeg is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mindhárom SZÉP-kártya elfogadott a NÖF összes műemléki helyszínén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: júniusban 44 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártya birtokosok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Svédasztalos menza a 14. kerületben – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >