Egymilliárd dollárt tervez befektetni a Coca-Cola Nigériában
A Coca-Cola bejelentette, hogy az elkövetkező öt évben 1 milliárd dollárt fog befektetni nigériai operációjába.
A hírt azután tették közzé, hogy Bola Tinubu nigériai elnök találkozott a vállalat vezetőivel, köztük John Murphy-vel, a Coca-Cola elnökével és pénzügyi igazgatójával, valamint Zoran Bogdanovic-csal, a Coca-Cola HBC vezérigazgatójával. Tinubu célja, hogy külföldi befektetőket vonzzon az ország gazdasága számára – számolt be a Reuters.
Bogdanovic elmondta, hogy a Coca-Cola 2013 óta már 1,5 milliárd dollárt fektetett be Nigériában. Ez az összeg a gyártókapacitás bővítésére, az ellátási lánc javítására, valamint képzési és fejlesztési programokra irányult. A mostani újabb 1 milliárd dolláros befektetés feltétele, hogy az ország stabil és kiszámítható gazdasági környezetet biztosítson.
A bejelentés idején Nigériából több multinacionális vállalat, így például a Procter & Gamble, a GSK Plc és a Bayer AG vonult ki, a devizahiány miatt harmadik félre bízva termékeik forgalmazását az országban. Tinubu kormánya befektetésbarát üzleti környezetet kíván teremteni. Nigéria több mint 200 milliós lakosságával jelentős potenciális piacot kínál a globális vállalatok számára, de a devizahiány, a bürokrácia és a politika kiszámíthatatlansága sok befektetőt elriaszt.
A Coca-Cola HBC áprilisi bejelentése szerint a vállalat működési nyereségének növekedésre számít, amelyet a kávé, energiaitalok és szénsavas üdítők iránti kereslet erősödése támogat.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntartható mezőgazdasági startupba fektetett a Mondelēz Észtországban
A Mondelēz International az észtországi székhelyű eAgronom nevű regeneratív mezőgazdasági…
Tovább olvasom >Csökkenő születésszám, növekvő kihívások
A demográfiai trendek és a fogyasztói szokások alakulása egyaránt formálja…
Tovább olvasom >110 millió dolláros befektetést kapott az üzbég Korzinka kiskereskedelmi lánc
Az üzbegisztáni székhelyű Korzinka áruházlánc 110 millió dolláros (mintegy 101…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >