Egyhelyben toporgott a GDP
A gazdasági növekedés évközbeni megtorpanása az év utolsó hónapjaiban a termelés és a felhasználás csökkenésével folytatódott.
A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése szerint a bruttó
hazai termék (GDP) a IV. negyedévben 2,0%-kal csökkent az előző évhez képest,
az év egészét tekintve pedig 0,6%-os növekedés következett be. Az ipari
termelés a II. félévi fokozódó visszaesés következtében éves szinten 1,1%-kal
csökkent. Az építőiparban 5,1%-kal elmaradt a termelés volumene a tavalyitól,
ugyanakkor az év utolsó hónapjaiban némi élénkülés tapasztalható. Az előzetes
terméseredmények szerint gabonafélékből 2008-ban az egy évvel korábbi alacsony
termésnél 75%-kal több termett, a mezőgazdasági termelés számottevően
emelkedett. A külkereskedelmi termékforgalomban a 2008. évi kivitel és
behozatal az egy évvel korábbinál kisebb mértékben nőtt, a külkereskedelmi
mérleg lényegében egyensúlyban volt. 2008-ban a foglalkoztatottak száma
1,2%-kal csökkent, a munkanélkülieké 5,5%-kal nőtt, a munkanélküliségi ráta
7,9%-ra emelkedett. A keresetek reálértéke 0,7%-kal volt nagyobb az előző
évinél. A fogyasztói árak emelkedése 2008 egészében 6,1%-ot tett ki, a januári
index (103,1%) alapján a tavaly május óta tartó lassulás folytatódott.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >