Egyeztetne a kormánnyal a Pálinkatanács

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 14. 00:04

Egyeztetést kezdeményez a kormánnyal a Pálinka Nemzeti Tanács (Pálinkatanács) a szabad gyümölcspárlat-készítés jogának visszaállításáról – közölte az MTI-vel Piros László, a Pálinkatanács alelnöke.

A pálinkatanácsnak 13 tagja van, és legfontosabb feladata a pálinka minőségének, eredetének a védelme, amelyet a tanács koordinál.
Piros László, aki a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere is, közölte: a részletek még nem ismeretesek a nemrégiben bejelentett elképzelésről. Jelezte ugyanakkor azt, hogy Magyarországon megfelelő feltételek mellett 1850 óta van lehetősége mindenkinek pálinkát főzni. A feltételeket pedig az állam szabja meg, mivel jövedéki termékről, azaz állami monopóliumról van szó.
Piros László kijelentette: nem ellenzik a pálinkafőzés szabályainak könnyítését, mivel néhány ponton szerintük is módosításra szorulnak a pálinka előállításának szabályai.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szerinte olyan szabályozásra van szükség, amely versenysemleges, azaz mindenki számára átlátható és egyenlő feltételeket teremt a pálinkafőzés területén.
Személy szerint a Pálinka Nemzeti Tanács alelnöke úgy értelmezi a miniszterelnöki javaslatot, hogy otthon valamennyi gazdálkodó megfelelő és ellenőrzött feltételek mellett állíthat elő saját gyümölcsből pálinkát, ha ennek feltételeit megteremtette.
Ma Magyarországon mintegy 7,5 millió hektoliterfok pálinkát állítanak elő átlagosan évente. Ebből 1,5 millió hektoliterfok kerül kereskedelmi forgalomba, ami 3 millió liter 50 fokos pálinkát jelent. (Egy hektoliter foknyi pálinka 2 liter 50 fokos alkohol tartalmú ilyen italnak felel meg.)
Magyarországon az égetett szesz legális forgalmának mintegy egyharmadát adja a pálinkaeladás. Ebből mintegy 20 milliárd forint árbevétele származik a pálinka-előállítóknak. Jövedéki adót mintegy 2,5 milliárd forintot fizetnek az előállítók. Az 500 bérfőző Magyarországon átlagosan 200 ezer embernek főz 6 millió hektoliterfoknyi pálinkát évente. Ebből 8 milliárd forint jövedéki adó folyik be az államkasszába.




Kapcsolódó cikkeink