Egyelőre várnunk kell a Szobi-szörpre
Hiába vásárolta meg a felszámolótól 450 millió forintért a szobi szörpüzemet, az új tulajdonos a vízművel még nem tudott megállapodni, ezért áll a termelés.
Sári Tibor, a Szobi Italgyártó Kft képviselője szerint a vízmű nemcsak a korábban felgyűlt közüzemi tartozást, hanem az új fogyasztóként való rákötést, illetve csatornahálózat-fejlesztési díjat is ki akarja fizettetni az új céggel. Utóbbi több millió forintos költségét nem tartja jogosnak, hiszen az üzemet közművesítve, a csatornahálózathoz kapcsolódó tisztítóberendezéssel együtt vette meg.
Mindaddig azonban, amíg valamennyi szolgáltatóval meg nem állapodnak, nem kaphat működési engedélyt az üzem. Az új tulajdonos egyébként ugyanazokat a termékeket gyártaná, mint korábban a Szobi Szörp – mivel a márkanevet és a receptúrát is megvették.
Korábban a Szobinak volt sűrítőüzeme, és az ott készített sűrítményeket használta szörpjeihez a vállalat. A sűrítőt azonban már jóval korábban eladták, így az új tulajdonos nem is foglalkozik majd friss gyümölcs felvásárlásával, illetve sűrítménykészítéssel. Kezdetben 20-30 dolgozót foglalkoztatna a cég, a termelés ősszel remélhetőleg megindulhat –írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
