Egyelőre nincs vevő a Gyulai Húskombinátra
Szeptember 15-ig senki sem tett vételi ajánlatot a Gyulai Húskombinátra – közölte Ruck János, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére.
A húskombinát még mindig vár a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által 80 százalékban garantált, összesen egymilliárd forintos áthidaló kölcsönre, mert korábban az alapanyagok áremelkedése miatt likviditási válságba került. Azóta a tulajdonosok megközelítőleg 800 millió forintot átcsoportosítottak az üzem finanszírozásához, így a nyár végére visszaállt a normális termelési volumen. Mindemellett az állami segítségre továbbra is számít a kombinát, és mint a vezérigazgató fogalmazott, a hitel felvételéhez szükséges összes dokumentumot már jóváhagyta a tulajdonosi kör.
A Békés megyében megjelenő BEOL internetes portál mindazonáltal "nem hivatalos információira" hivatkozva azt írta, hogy a Grupo Milton nevű spanyol cégcsoport továbbra sem mondott le vételi szándékáról – írja a Hírszerző.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >