Egyelőre mégsem lesz fordított adózás a sertéságazatban
Egy fideszes módosító indítvány értelmében mégsem lépne hatályba április elsején a fordított adózás az élősertés, a félsertés és a takarmányok értékesítésére vonatkozóan.
Dióssi Csaba az adótörvényekhez szombaton nyújtotta be önálló képviselői módosító indítványát a parlamentnek. A módosítást a képviselő azzal indokolta, hogy az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást Magyarország nem kapta meg. Az Európai Bizottság ugyanis 2013. március 19-én megjelent közleményében elutasította Magyarországnak ezen intézkedés bevezetésére vonatkozó kérelmét, egyebek között utalva a csalás átterelődésének veszélyére. A jogalkalmazók számára az elengedhetetlen egyértelmű jogi helyzetnek minél kisebb adminisztrációs teherrel járó megteremtése teszi szükségessé ezt a soron kívüli módosítást – fogalmaz a fideszes képviselő.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fordított áfa bevezetésétől a feketegazdaság visszaszorítását várta. Csütörtökön Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy sajtótájékoztatón azt mondta: akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >