Egyelőre elmaradt az áremelés
Mégsem emelkedett a kenyér ára, noha a pékek drágábban jutnak a liszthez – nyilatkozták kereskedők a Magyar Nemzetnek.
A Jókenyér Pékség ügyvezetője, Ludwig Klára arról számolt be, hogy nem terveznek drágítást a januári 5-7 százalékos áremelés után. Kizárólag a hosszú távú változásokat érvényesítik az árban – tette hozzá.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lap tájékoztatása szerint rossz üzenetnek tartja, ha a pékek előrevetítik az árak emelkedését, mert ezzel nyomást akarnak gyakorolni a piacra. Ezt feleslegesen teszik, hiszen a piac diktál.
A Spar sajtófőnöke, Fehér István arról számolt be a lapban, hogy nem tervezik a kenyér árának emelését. A partnerek nem jeleztek áremelést, és a Spar nem is számít rá, mert az elmúlt hónapokban húsz-harminc százalékos volt a drágulás.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerint a piac nem bírja el a további áremelést, mert egy év alatt majd duplájára emelkedett az alapvető élelmiszerek ára, s ezzel a pékek jó része is tisztában van. A CBA-nak van saját péksége, az ott gyártott termékekkel igyekszik kordában tartani az áremelkedést – közli a Magyar Nemzet cikkét a vallakozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >