Egyedülálló exportsikerek Dél-Koreában
Egyedülálló exportsikereket értek el magyar vállalatok Dél-Koreában – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Magyar Levente felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt 88 magyar vállalat 104 képviselője kísérte el novemberi hivatalos útján Dél-Koreába. A cégek visszajelzéseiből kiderült, összesen csaknem 23 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a kelet-ázsiai országban, ami Magyar Levente szerint azt bizonyítja, hogy a magyar vállalatok a legigényesebb, legfejlettebb piacokon is megállják a helyüket.
Ez is azt mutatja, hogy jó úton járunk, jó döntés volt meghirdetni a keleti nyitás politikáját – mondta az államtitkár. Magyar Levente bölcs döntésnek nevezte a nemzeti kereskedőházak rendszerének létrehozását is, szavai szerint ez a szervezet a magyar kis – és középvállalati export fejlesztésének legfőbb letéteményese.
Kerekes György, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt vezérigazgatója elmondta, hogy a nem egészen 23 milliárd forint összértékű üzlet a gazdaság legkülönfélébb szektoraiban jött létre. Köztük kiemelkedő minőségű magyar élelmiszer (sertéshús) vagy pehelypaplan szállításáról született megállapodás, egy magyar vállalat orvosi műszereket, egy másik zajvédő falat fog exportálni Dél-Koreába – sorolta.
Emellett a kereskedőháznak sikerült értékesítenie egy olyan technológiai fejlesztést, amellyel össze lehet hangolni városi cégek működését úgy, hogy minél kisebb legyen a légszennyezés – tette hozzá a kereskedőházak vezetője.
Kerekes György elmondta: a kereskedőházak – amelyekből jelenleg 25 működik világszerte – teljes körű üzletmenedzsmentet nyújtanak az Európán kívüli piacokra exportáló magyar kkv-knak; a papírmunkával bezárólag – például vámárunyilatkozat kitöltése – mindenben segítenek.
A kkv-export fejlesztését végző állami hálózat jutalékos rendszerben működik; szolgáltatásaiért a tető alá hozott üzletekből kap részesedést. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az export lehet a magyar gazdák egyik kitörési lehetősége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,8 százalékkal, a behozatalé 9,8 százalékkal nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország gazdasága 2025-ben: kilábalás a lassulásból, gyengébb forint és a vállalati stratégiai döntések növekvő jelentősége 2026 az ellenálló képesség próbája lesz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minimalizálják a hulladékot a visszaváltó rendszerek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EmpCo 2026: egységes EU-s szabályok a zöld állításokra – a GREEN BRAND már felkészült a változásra!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

